Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 30 (199. szám) - A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
1939 érkezik a törvénycsomaghoz, amelyet a kormány el tud fogadni, és a lényege az, amit az előbb elmondtam, akkor azt a kormány támogatni tudja. Most ne azon vitázzunk, hogy vitatkozzunk ezen, ne vitatkozzunk ezen, vagy ki nyújtja be és hogyan nyújtja be! Egy a lényeg: ezt a kérdést rendezni kell - és ebben egyetértünk , újra kell szabályozni. A január 1jétől hatályba lépett szabályozás egy dolgot felszínre hozott: rendezni kell ezt a kérdést. Félreértések voltak a reprezentáció kapcsán. Most derült ki, hogy az országban mindenki - vállalkozások, önkormányzatok, alapítványok, társadalmi szervezetek - mindent a reprezentáció fogalmába értett, és mindent arra számolt el - azt is egyébként, ami nem reprezentáció volt. Tehát ez a dolog most arra jó, hogy végre eg yszer s mindenkorra tényleg rendezni tudjuk ezt a reprezentációs ügyet. Mi olyan megoldásban gondolkodunk, amely egyrészt a helyzetet rendezi, másrészt pedig a most hatályos törvénnyel szemben csökkenti az adminisztrációt, ugyanakkor korlátozásokat vezet b e, hiszen azt látjuk, tudjuk, hogy az elmúlt év végéig hatályban lévő szabályozás olyan kiskapukat vagy mondhatnám, nagykapukat hagyott a vállalkozások számára, amelyek azt jelentették, hogy nemcsak reprezentációs költséget számoltak el, hanem személyes (A z elnök csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) szükségletű kiadásaikat is ennek a terhére számolták el Köszönöm szépen. (13.00) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Kétperces időkeretben megadom a szót Keller László képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr! KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mi azzal egyetértünk, hogy egy korrekt szabályozás legyen a reprezentációval kapcsolatban, hiszen a k öltségvetés számunkra is nagyon fontos. Költségvetési szempontokat is mindenképpen érvényesíteni szeretnénk akkor, amikor a módosító javaslatokat megfogalmazzuk. Tehát az alapelveket tekintve nincs köztünk vita. Én csak azt sajnálom, hogy a kormányzat szám ára három hónap kevés volt arra, hogy megfogalmazza az álláspontját. (Tállai András: Meg van fogalmazva.) Most azt mondja az államtitkár úr, hogy meg van fogalmazva, csak ezt nem látjuk. (Tállai András: Elő kell venni a Határozatok Tárát, abban benne van.) Az a nagy gond, hogy lezárul az általános vita, és azon csodálkozik az államtitkár úr, hogy mi vitázunk. Államtitkár úr, mi megoldást nyújtottunk be a Házhoz, önálló törvénymódosító javaslat formájában; megoldást azért, hogy tudjunk vitázni. Ön pedig kifo gásolja azt, hogy vitázunk, miközben a kormánynak nincs megoldása. Ez egy nagyon rossz megközelítése, államtitkár úr, a helyzetnek. Mindaközben persze rögzíteni kell, hogy óriási késésben vannak. Ha tudják, hogy definiálni kell a reprezentációs kiadások kö rét, akkor definiálják, akkor kérjék meg a kormánypárti képviselőket, hogy nyújtsák be a törvénycsomaghoz, de az nem megoldás, hogy ön csak utal arra, hogy mit fogadnának el, és akkor a bizottsági ülésen kiderül, hogy önök másra gondoltak, vagy a szocialis ta képviselők nem találták ki az önök gondolatát, és ezért nem elfogadható a javaslatuk. Tehát ez így egy meglehetősen cinikus megközelítés, államtitkár úr. Elő kellene hozni a valódi javaslatot, valamelyik kormánypárti képviselőnek fel kellene állni, és e l kellene mondani a javaslatukat. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Kétperces időkeretben megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó. BAUER TAMÁS (SZDSZ) :