Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 26 (195. szám) - Az ország szabadsága visszaszerzésének jelentőségéről és a magyar szabadság napjáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP):
1431 Amikor azt mondom, hogy felemeljük, ez nem valami uralkodói többes, hanem mindnyájunk közös felelősségére utalok a többes szám első személlyel, mert nagyon sok tennivalója van az Országgyűlésnek, a kormánynak, de még több az egész t ársadalomnak, s benne maguknak a romáknak. Én ugyan nem osztom a képviselő úr azon nézetét, amely szerint aki éhezik, az biztosan tehet erről, mert ez nincs feltétlenül így. Vannak az országnak olyan régiói, ahol ez igaz; mondjuk, Székesfehérváron, Szombat helyen meg Győrben valóban csak az nem dolgozik munkaképes lévén, aki nem akar. De a Tiszántúlon, SzabolcsSzatmárBereg megyében, de akár HajdúBiharban is, ahonnan a képviselő úr jött, bizony vannak olyan települések, ahol nincs munkalehetőség, különösen cigány embernek nincs. Márpedig a felemelkedéshez munka kell, különben nem lesz anyagi alapja a jobb létnek. Hosszasan elemezhetnénk, hogy 198889et követően vajon miért az addig szinte száz százalékban foglalkoztatott cigány férfiak veszítették el elsők ént a munkahelyüket, hogy mi az oka annak, hogy a privatizációt követően az új tulajdonosok először a cigány munkaerőtől szabadultak meg, és ez tízezrével érintette a családokat. De most már nem a múltat kell elemeznünk, hanem azt a kérdést kell feltennünk , hogy mi kell vajon ahhoz, hogy ezek az emberek, illetve a gyermekeik tartósan meg tudjanak kapaszkodni a munkaerőpiacon. Nos, ehhez oktatás kell, ahogyan nagyon helyesen rámutatott a képviselő úr. Tehát a cigányságnak az a problémája, hogy nem dolgozik, és azért nem tud dolgozni, mert képzetlen. Ezért van az, hogy ez a kormány a tanulást és a munkát állította a középpontba, és ez a kormányhatározat a maga ötvenvalahány pontjában, tulajdonképpen más és más szavakkal, de egészében erről szól. Ezért van az, hogy amíg 1997ben 785 roma fiatal kapott ebben az országban állami finanszírozású ösztöndíjat, úgy ebben a tanévben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ez a szám 8 ezer, tisztelt elnök úr. Köszönöm a figyelmüket. ELNÖK (dr. W ekler Ferenc) : Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Kékkői Zoltán képviselő úr: "Még cifrább nyomorúság" címmel. A képviselő urat illeti a szó. KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Soka k előtt ismert az a mondás, hogy a statisztika segítségével mindent és mindennek az ellenkezőjét is be lehet bizonyítani. A statisztikának a népesség helyzetével foglalkozó részét egészíti ki a szociológia, amely az adott időszakban a valóság szintjén muta tja be egyes néprétegek vagy az egész nemzet szociális helyzetét. Ez közvetlen, személyes tapasztalatokon épül fel, amit minden esetben kontrollálni lehet. Ez a tudományág a szenvedésekkel és tragédiákkal teli XX. század második felében méltánytalanul mell őzött, visszaszorított, sok esetben büntetendő lett, főleg azokban az országokban, amelyekre a marxizmus gyakorlati megvalósítása, a kommunizmus rátenyerelt. Nemcsak tiltották, hanem büntették is - nemegyszer izgatás címén - azt a vakmerő irodalmárt, aki a valóságot a statisztikával ellentétes módon, konkrét szociológiai felmérésekkel akarta nyilvánosságra hozni. A legidősebb korosztályunk még emlékezhet rá, hogy a két világháború közt igen sokan elkötelezték magukat a szociológia tudományos gyakorlása mell ett, amely valósággal divattá vált. Az egyetemekről külön csoportok rajzottak ki, sokszor minden anyagi támogatás nélkül, hogy hazánkban a trianoni borzalom által okozott nyomorúságot irodalmi szinten mutassák be, megfelelő jobbító szándékkal a nemzet közv éleménye előtt. Gondolom, az idősebb korosztály megjegyezte és még emlékezetében tartja Szabó Zoltán szociológus nevét, aki örök érvényű két könyvében, a "Cifra nyomorúság"ban, valamint "A tardi helyzet"ben nagyon érzékletesen mutatja be elsősorban paras ztságunknak, tehát a nemzet legszámosabb alkotórétegének a trianoni tragédia következtében kialakult szörnyűséges helyzetét.
