Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 12 (182. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP):
9865 gyalog járok majd ki, s vigyázok, hogy a környékbeliek, bortermelők, gyümölcskertek tulajdonosai, vincellérek ne tudjanak meg semmit városi múltamról. Ha megsegít a vaksi sors, hetvenéves koromra tisztességes emberek a maguk világ ából való tisztességes embernek tartanak majd, tehát bortermelőnek, valakinek, aki tudja, hol kell meghalni. Mert nincs szebb halál, mint egy diófa alatt, a borospince előtt, ősszel, közvetlenül szüret után, amikor az újbor már szunnyad és erjed a hordókba n, a diót leverték a fáról, s a napnak szelíd ereje van még, mint az öregember szerelmének. Itt ülök majd egy padon, háttal a pincémnek, ahol boraim pihennek, a kecskelábú asztalnak könyökölve... Könyvet csak ezeréveset olvasok már ebben az időben, s óbort iszom hozzá, ötéves somlóit. Így várom a halált." Ezt Márai Sándor "Magyar borok" című írásából idéztem. (9.30) A második világháború előtt a magyar borok Európában és egyben a világon is vezető szerepet töltöttek be, amit megerősít Hugh Johnson angol sza kíró is egyik cikkében. Az elmúlt ötven év és az igénytelen keleti piacok a magyar borászatot tönkretették. Felnőtt ezalatt két olyan generáció, amely nem sajátíthatta el a minőségi bor készítésének fortélyait. A kis mennyiségben Nyugatra került gyenge min őségű borok az alsó polcokra kerültek. Ezen a falon ütött rést a kilencvenes évek elején a feltámadó magyar magánborászat elsőként Villányban, majd a többi borvidéken is. Ezek a vállalkozók boraikkal szép eredményeket értek el a nemzetközi borversenyeken. Ennek köszönhetően az egy dollár/literhez képest ezek a borászok már ötszöröstízszeres áron értékesíthetnek.
