Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 11 (181. szám) - A Gazdasági Versenyhivatal 1999. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámoló, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló orszá... - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
9713 akkor úgy járnánk, mint ha én Kokóval, a világhírű bokszolóval leállnék bokszolni - az első másodpercben leseperne. Tehát gyakorlatila g létkérdés a versenyképesség fejlesztése. (17.20) Azt szeretném mondani, hogy a versenynek viszont komplexnek kell lenni, nem szabad egyes területeket, az állami területet vagy más területeket kiszedni ebből a versenyből, mert akkor gyakorlatilag ez negat ív hatást vált ki a gazdasági szereplők számára. Tehát az államnak is vállalni kell a versenyt, ha azt akarjuk, hogy az Unió kemény feltételeinek megfeleljünk. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Lezsák Sándor úr, az MDF ké pviselője. Megadom a szót. LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Németh Zsolt képviselőtársam, a Magyar Demokrata Fórum vezérszónoka korábban alaposan elemezte és elfogadásra ajánlotta a jelentést. Én most nem szószapo rítás miatt kértem szót, bár a jelentés erényeit részletesen lehetne taglalni, lehetne méltatni az áttekinthető szerkezetet, és az Országgyűlés figyelmébe ajánlott tennivalókat, és nem utolsósorban a sok tanulságos és konkrét példát. Sajnálom, hogy a napil apok és a gazdasági sajtó érdeklődését nem keltette fel az a sok határozat és elmarasztalás, amelyek révén próbál őrködni a Versenytanács a tisztességes verseny feltételeinek az érvényesülésén. Megismerve az ilyen esetek típusait, bizonyára nagyon sok, fog yasztói érdekeiben veszélyeztetett állampolgár vagy termelői érdekeiben veszélyeztetett gazdálkodó az eddigieknél még gyakrabban hívná fel a hatóságok figyelmét a kibontakozó visszásságokra.