Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. PAP JÁNOS (Fidesz):
8852 Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igazából most sajnálom, hogy a mezőgazdasági bizottság tegnap rendkívül sok i dőt eltöltött azzal, hogy nem szakmai és érdemi vitát folytatott, hanem sajnos politizált. Azt gondolom, most is nagy tévedésben vagyunk, és ezt a mondatot hadd mondjam el. A magyar mezőgazdaság rendkívül nagy érték ebben az országban, azt lehet mondani, h ogy a legnagyobb érték (Taps az FKGP soraiban.) , de ez nem egyenlő a téesszel, tehát ne keverjük össze ezt a két dolgot, és ha a mezőgazdaságot akarjuk megmenteni, ne vigyük át a vitát a másik síkra. Ez nagyon fontos kérdés. De hogy a felvetéshez is hozzás zóljak: nem értem Kis képviselőtársamat a következők miatt. Azt mondja, hogy 15 milliárd forint. Tegnap együtt ültünk a bizottságban, ahol a MOSZ képviselőjét kénytelenek voltunk meghallgatni - azért mondom, hogy kénytelenek, mert nélküle is tudtunk volna egyébként tárgyalni , aki 80 milliárdról beszélt. Ha nem jól emlékszem, akkor tessék kijavítani. De itt ül Szalay képviselőtársam, aki 25 milliárdról beszélt. Tessék mondani, mennyi!? Beszélünk dolgokról, és nem mondjuk meg, hogy ez igazából mennyi! A más ik nagyon fontos kérdés, hogy vajon a mezőgazdaság felemeléséhez szükségese a központi költségvetésből azoknak fizetni, akik olyan külső üzletrésztulajdonosok, akik spekulációs célból vásároltak fel üzletrészeket. Vajon nekünk ez kötelességünke, szolgál jae a magyar mezőgazdaság felemelését? Véleményem szerint nem. De a végén hadd tegyek fel egy kérdést, és mindenki gondolkodjon el lelkiismerete szerint a következőn: azok a vezetők, azok a téeszben dolgozó emberek, akiknek ma is nagy tulajdonuk van, nyer eségesen gazdálkodnak a sajáton;