Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ):
8853 veszteséges a téesz, de ugyanazon közgazdasági környezetben nyereségesek azok a téeszek, amelyek átalakultak. Tessék mondani, miért van ez!? Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. K ét percre megadom a szót Kis Zoltán képviselő úrnak, SZDSZ. DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ) : Köszönöm szépen, elnök úr. Sajnálom, hogy Pap képviselő úr tegnap otthagyta a mezőgazdasági bizottsági ülést, mielőtt az adatokat meghallgatta volna a szakértőktől. Az, ami t Szalay Gábor mondott, autentikus; amiről én beszéltem, az az a módosító indítvány, amit Lentner Csaba adott be, és abban szerepel 15 milliárd forint. Nyilvánvalóan nem fogadhatunk el olyan módosító indítványt, hogy fizessük ki az összes, mintegy 50 milli árdos kintlévő állományt, hanem ezt szakaszosan kell megcsinálni, először azoknak a kívülállóknak, akiknek alanyi jogon jár; aztán bizony a belsősöket is meg kell nézni, a nyugdíjast, a traktorost és a többieket, ami nyilván további állami kötelezettségvál lalást jelent. Dán János úr arra utalt, hogy nincs meg a megoldás. Megvan a megoldás, igaz, hogy az 1995ben született, és akkor nem volt olyan gazdasági környezet, mint most. Mi akkor azt mondtuk, hogy az a szö vetkezet, amelyik egy fel nem osztható alapba helyezi a kívülálló üzletrésztulajdon felvásárlását, állami támogatást kap. Most ezt ugyanígy egy kormányrendelettel és egy miniszteri végrehajtási rendelettel meg lehetne oldani, és nem kellene erről külön pol itikai vitát nyitni, amennyiben ez a 20 milliárd forint ténylegesen a kormány rendelkezésére áll. Igaz, nem túl szerencsés, hogy az agrárprivatizációs bevételek terhére akarja ezt a kormány előállítani.