Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 4 (178. szám) - A sportról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz):
8721 érzem, ez óriási elmozdulás lenne. Már valóban le van teljesen kopaszítva a dolog, de az utolsó apró módosításokkal és a részletekkel együtt úgy érzem, hogy ez lehetne egy elmozdulás. Arra kérem képviselőtársaimat, hogy ne a maximális célt fogalmazzuk meg, mert nincs rá mód és lehetőség, de ebben talán lehetne egy nagyon komoly és jó egyetértés. A másik, apró dolog: a törvén yjavaslatban az olimpiai járadék kérdésénél módosítóként bent van a sakkolimpikonok járadéka, úgy tűnik, hogy ezt befogadja a kormányzat. Óriási dolognak tartom magát a járadékot, hogy edzőknek jár, az arany, ezüst- és bronzérmeseknek, és van egy másik ug yanilyen módosító javaslat, hogy ez már negyvenöt évtől jár az edzőnek. Ez nagyonnagyon fontos, mert tegyük fel, egy tizenkilenc éves sportolónak majd harmincöt éves korától jár a járadék, de csak ennyivel később járna a járadék, mondjuk, az edzőnek is, a ki hatvanéves, akkor lehet, hogy ő kifutna abból az időszakból, amikor ezt már hatékonyan tudja használni. Ez óriási dolog, és többször el kell mondani, mert megbecsüli azt az edzőtársadalmat, amely valóban a háttérben, a csöndben húzza az igát, és az ered ményért legalább ugyanolyan formában megdolgozik, mint a sportoló. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Horváth László képviselő úrnak. HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Még egy gondolattal visszautalnék az ilyen fejlesztési programok átgondolásának szükségességére. (1.00) Azon túl, hogy infrastrukturális szempontból, szakemberrel való ellátottság szempontjából is át kell gondolnunk az ilyen akciókat, utaltam itt a tornateremépítési mozgalom kapcsán