Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 4 (178. szám) - A sportról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz):
8722 egykét visszásságra. Azzal együtt, hogy maga a cél - ma is azt mondom - rendkívül nemes és pozitív volt, de hogy mondjak egy másik példát: van olyan városunk, jelentős városunk, ahol ma az úszásoktatás mint program, mint kampány, egyébként nagyon helyes kampá nyprogram, szerepel és működik is. De míg az alsó tagozatosok közül mindenki bejut az uszodába és megtanul úszni remekül, ezután felső tagozatban el is felejtheti, hogy megtanult úszni, ugyanis nem fér be az uszodába, mert akkor éppen az alsó tagozatosok v annak benn az uszodában. Ekkor bizony a program hatékonysága elgondolkodtató, bár nagyon helyes a cél, de a körülményeket alaposan át nem gondolt koncepció egyébként elsülhet a legnagyobb jó szándék ellenére is az ellenkező oldalra. De hogy egy előremutató elemet mutassak ebben a törvényben, ez például az - és ez már módosító javaslat formájában megjelent, a bizottság támogatja , hogy iskolát sem és kollégiumot sem lehet építeni tornaterem nélkül. Úgy gondolom, ez a jövőre nézve előremutató. Ez a törvény r észben a múltban keletkezett, a jelenben érzékelhető vagy nehezen kezelhető problémák orvoslására tesz javaslatot, másrészt azonban meg kell tennie azokat a lépéseket, azokat a garanciális elemeket le kell fektetnie, amelyek egyébként a későbbiek során biz tosítják a működés feltételeit. Úgy gondolom, hogy ez a tornateremépítési kötelezettség oktatási intézménynél, kollégiumnál mindenféleképpen előremutató. A másik, amiről röviden szeretnék én is megemlékezni - mivel részben én is jegyzem ezt a módosító jav aslatot , az olimpiai járadék kérdése, ami úgy gondolom, hogy tényleg megint csak egy mindannyiunk számára hosszú távon vállalható és büszkén vállalható új intézmény, amely szerint egyébként attól függetlenül, hogy valaki egyéniben vagy csapatban lett érm es, első, második, harmadik helyezett, megilleti ez a járadék