Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 4 (178. szám) - A sportról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. GÉMESI GYÖRGY (Fidesz):
8719 gazdasági társaságok átalakultak, és a kincstári vagyonkezelőhöz, illetve bányavagyonhasznosítóhoz kerültek ezek a létesítmények. Jó lenne - úgy, mint a közművelődési szektorban tettük azt néhán y évvel ezelőtt - ezeket a sportlétesítményeket is hasznosítani; a közművelődés területén jó volt a gyakorlat, nevezetesen a kistelepüléseken - emlékeznek a képviselőtársaim - több művelődési ház bezárásra került, az állam egyszeri támogatást biztosított a hhoz, hogy működőképessé tegye, és akkor már képes az önkormányzat arra, hogy ezeket a létesítményeket átvegye, és ki tudja nyitni az érdeklődők előtt. Éppen ezért azt javaslom, fontolják meg, hogy a kincstári vagyonkezelőnél, és az ilyen állami tulajdonba n lévő sportlétesítményeket is egyszeri támogatással működőképessé kellene tenni, és akkor már át tudná venni az önkormányzat, és a helyi sportfeladatainak a szolgálatába tudná állítani. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Ké tperces hozzászólásra megadom a szót Gémesi György képviselő úrnak. DR. GÉMESI GYÖRGY (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem teljesen értem a sportintézmény kérdését, ezt majd feltehetően meg fogjuk beszélni a képviselőtársammal, mert nem volt telj esen tiszta a sportközalkalmazott és egyéb, de talán ez nem ennyire konkrétan függ össze a törvénnyel. Az önkormányzat kötelező feladatához szeretnék egy gondolatot mondani: nyilvánvalóan ehhez megfelelő forrásokat kell biztosítani, mert ennek nincs meg a feltételrendszere - költségvetési törvényben sincs meg. Nem arra térnék ki, hogy korábban volt sportnormatíva, és hogyan lett beolvasztva a