Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 4 (178. szám) - A fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BORKÓ KÁROLY (Fidesz):
8561 nem oldja meg. Borkó képviselőtársam egy kis vigaszt, egy kis reményt jelentett most felszólalásával, és minden bizonnyal ő is és Arnóth képviselő úr is fel tudna sorolni olyan földműveseket, olyan gaz dálkodókat, akiknek bizony ott a választókerületben gondot fog jelenteni akár ez az adó módjára is behajtható mezőőri szolgáltatásért való fizetés, fizetség. Azt kérem tőlük, vizsgálják meg a lehetőségét, milyen módon lehetne akár egyedi esetben, akár az ö nkormányzat erős, szigorú szűrésével segíteni azokat a gazdálkodókat, akiknek gondot fog jelenteni ez az adó módjára behajtható követelés, hiszen ha ez adó módjára behajtható, előbbutóbb a kicsi földjükre is terhelhető lesz, nem hiszem, hogy ennek jó köve tkezménye van. Tudom, hogy ez egészében csak egy kicsi részt érint, de ők is ehhez az egészhez tartoznak. Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Szintén két percre megadom a szót Borkó Károly képviselő úrnak, Fidesz. BORKÓ KÁROLY (Fidesz) : Köszö nöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Csatlakozni szeretnék az előttem szóló Lezsák képviselőtársamhoz annyiban, hogy biztos lesznek olyan problémák, amikor egyegy gazdálkodó, mondjuk, a terület kicsinysége miatt vagy más méltányolható okból kifolyólag olya n kicsi járulékot fizetne, ami talán még a behajtás költségeit sem fedezi; én akkor azt javasolnám a Háznak és az előterjesztőnek, fontoljuk meg, hogy ilyen esetekben, amikor többe kerül a leves, mint a hús, ezzel a problémával ily módon ne foglalkozzunk. Bár én mindenképpen híve vagyok annak, hogy valamiféle jelzés értékű összeg legyen, tehát a kötelezettség maradjon meg, hiszen a tulajdon teherrel is jár - minden adásvételi szerződésben van egy olyan passzus,