Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 4 (178. szám) - A fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz):
8562 hogy húzza hasznát, viseli terheit - , és enne k a mezőőri járuléknak kapcsán felvetődik egyéb olyan dolog is, hogy, mondjuk, a víztársulati hozzájárulásokban is van ehhez hasonló, méltányolandó dolog. Tehát azt gondolom, mindenképpen el kell azon gondolkodni, hogy melyik az a területnagyság, melyik az az összeghatár, ami után a behajtást nem kell mindenképpen forszírozni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Szintén két percre megadom a szót Arnóth Sándor képviselő úrnak. ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm a szót, e lnök úr. Csak azzal a gondolattal egészíteném ki azt, amit Borkó képviselőtársam elmondott, hogy akinek ilyen kicsi jövedelme van, az általában nem ebből él. Tehát ha most elkezdjük csipkézni ezt a rendelkezést, ami végül is tényleg egy jó törvénytervezet, tisztességes dolog, jó szándékú, ha ezt a magunk számára megbonyolítjuk, akkor nem biztos, hogy célt érünk el vele. Az biztos, hogy nem 0,4 hektárból él valaki. A másik dolog: örök gond és probléma például a víztársulásoknak a díjbeszedése. Tudom, ha már 6070 százalékot eléri egy társulat bevétele, az már egy jól működő társulat. Akkor most miért áltatjuk magunkat, ha azt se fizetik be, és azt sem akarják az emberek sokszor befizetni, csak jönnek a kérések, hogy vigye el az aktuális kormány a vizet vagy h ozza oda a vizet az ő földjére. Tehát úgy gondolom, hogy akinek