Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 29 (176. szám) - A tisztességtelen piaci magatartás és a vesrsenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz):
7861 arról, hogy ez tulajdonképpen monopolellenes tevékenység vagy sem, kevésbé veszélyesnek tartják, mint a horizontális integrációt vagy összefonódást, de az Unió gyakorlatából az állapítható meg, hogy változik az ezzel kapcsolatos felfogás, és a korábbi liberális, megengedő szabályozástól a szigorúbb felé tartanak. De mivel változott joganyagról van szó, megint tipikusan azzal a problémával állunk szemben, hogy egy mozgó célpon t lövésére szólítanak föl minket, egy olyan joganyagnak a követésére, integrálására, ami maga is változó, képlékeny formában van az Európai Unióban. A javaslat, tehát az előttünk fekvő törvényjavaslat ezen a ponton igyekszik a csoportos mentesítés fogalmát tisztázni, pontosítani, valamint ugyancsak pontosítja a mentesítő határozat kritériumait is. A javaslat a csekély jelentőségű megállapodásokra vonatkozó, úgynevezett de minimis kedvezményt szigorítja, meghagyja a jelenlegi kedvezmény 10 százalékos mértéké t, de kiveszi a csekély jelentőségű megállapodások köréből azokat, amelyek vételi vagy az eladási árak versenytársak közötti közvetlen vagy közvetett meghatározására, vagy a piac versenytársak által történő felosztására vonatkoznak. Ezek tehát a jövőben a megállapodást kötő vállalkozások piaci súlyára tekintet nélkül tilosak lesznek. Ugyancsak új definíciót ad a javaslat a gazdasági erőfölényre. Az új meghatározás tágabb, de kevésbé pontos, mint az előző. Ez az új forma egyszerre teszi lehetővé a gazdasági erőfölény kiterjedtebb értelmezését, ami jó, ugyanakkor a kevésbé egzakt megfogalmazás vélhetően számos későbbi jogvita alapjául szolgál majd. Új fogalmakkal találkozhatunk a vállalkozások összefonódása kapcsán, a közvetlen és közvetett irányítás fogalmáva l. Tisztelt Ház! A versenytörvény második része a Gazdasági Versenyhivatallal foglalkozik. Újdonság a javaslatban, hogy az