Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 29 (176. szám) - A tisztességtelen piaci magatartás és a vesrsenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz):
7862 elnökhelyettesekre nem a miniszterelnök, hanem a Versenyhivatal elnöke tesz javaslatot, és a köztársasági elnök nevezi ki a korábbi v agy a jelenlegi szabályozásnak megfelelően. Álláspontom szerint hibás az a következtetés, amely a módosításban az intézmény függetlenségének csorbítását, kormány alá rendelését látja. Éppen az ellenkezőjéről van szó. Éppenséggel megnövekszik az elnök hatás köre, önállósága, ha javaslatot tehet a helyettesei személyére. Tisztelt Ház! Szintén kritikaként fogalmazódott meg a kinevezések időtartamának korlátozása hat, illetve hat plusz hat évre. Ugye, tisztelt képviselőtársaim, itt senki nem vonja kétségbe azt, hogy a jegybank kevésbé fontos intézménye a piacgazdaságnak, mint a Versenyhivatal? Most az 1991. évi LX. törvény az MNBről a jelen javaslattal teljesen szinkronban szabályozza a jegybank elnökének és elnökhelyetteseinek kinevezési rendjét. Ha tehát ott n em kell félnünk a központosítástól, a függetlenség megsértésétől, a parlament hatásköre alóli kivonástól, mint ahogy nem kellett félnünk legutóbb 1995ben, akkor arra kérek mindenkit, hogy itt se tegyük. Személyes véleményem pedig az, hogy az MNB elnökének megfelelő szabályozása inkább hízelgő a Versenyhivatal elnökére nézve. Ezzel az új szabályozással éppen a nagyrabecsülését, a pozíció fontosságát emeli ki a Magyar Országgyűlés. Ami aggályosnak tűnhet, az a javaslat 19. §a, amely az önkormányzati rendele teket, határozatokat mintegy kiveszi az egyeztetésre köteles jogszabályok alól, és a jegyző mérlegelésére bízza ezeket. (8.10)