Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 6 (155. szám) - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - TÓTH ANDRÁS (Fidesz):
745 Ezért ezeknek a különböző kedvezményeknek a bevezetése miatt a számukra is elkerülhetetlen, hogy egy tisztességes növekedési bázist a ma gyar lakosságnak, a hazai lakosságnak lehessen biztosítatni. Azzal zárnám, hogy ez az egyetlenegy kötelessége a jelenlegi kormányzatnak, hogy a saját nemzetét védje. Ha nem ezt teszi, akkor kérdem én: mitől nemzeti kormányzat? Köszönöm szépen. (Szórványos taps a MIÉP soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő asszony. Felszólalásra megadom a szót Tóth András képviselő úrnak, Fidesz. TÓTH ANDRÁS (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Mint ahogy azt Mádi László képviselőtársam közel két órá val ezelőtt jelezte, én kicsit részletesebben a társasági adóval szeretnék foglalkozni. A stabil, kiszámítható adórendszer kialakításának igénye alapvetően meghatározza az előttünk fekvő törvényjavaslatban megfogalmazott módosításokat a különböző adónemekb en, így a társasági és osztalékadóban is. Ennek a stabilitásnak a kialakulásához azonban hosszú út vezetett a rendszerváltástól napjainkig. Engedjenek meg egy rövid történeti áttekintést. A piacgazdaság kialakításához, a gazdasági társaságokról szóló törvé ny által lehetővé tett korszerű társasági formák létrejöttéhez és elterjedéséhez 1988ban szükségessé vált a vállalkozási tevékenységet folytatók egységes nyereségadóztatási rendszerének kialakítása. A törvény megalkotását az is szükségessé tette, hogy a j ogalkotásról szóló törvény szerint törvényben kell megállapítani az adókat és az adó jellegű kötelezettségeket. Az új törvény által lehető vált a tulajdon- és szervezeti formák szerint eltérő nyereségadózási,