Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF):
5362 körülmények között, elég gyenge élelmez és mellett, elég rossz ruhában. Ilyen adottságok mellett - számtalanszor elmondtuk - nem megoldás a hivatásos állomány növelése sem. Mert az még egy újabb nehéz tényezőt von be: a rosszul fizetett, rosszul ellátott szerződéses állomány összes gondját. Csak utalok arra, hogy a napokban újsághírré vált, hogy a légierő személyzete, a pilóták és a földi kiszolgáló személyzet jelentős része egyaránt távozni készül a haderő kötelékéből, hogy a tiszthelyettesek és szerződésesek is ilyesmit fontolgatnak. Mindez, az t hiszem, alátámasztja mindazt, amit most kifejtettem. Tisztelt Ház! Meg lehetne kérdezni, hogy miért mondtam el ezeket a zavaró körülményeket és jelenségeket akkor, amikor örülnünk kell a közel 25 százalékos növekedésnek. Örülnünk kell annak a ténynek, ho gy a kormány fölismerte: a tárca 45 ezres létszáma, ezen belül a honvédség 37 500 fős állománya a GDP 1,61 százalékos aránya mellett megfelelően fenntartható. Ez az arány megfelel a NATOországokban folytatott gyakorlatnak is. A gondot azonban ott látom, h ogy más országok - amelyekhez szeretjük magunkat hasonlítani, és általános emberi tulajdonság, hogy mindig egy jobb, kedvezőbb példához hasonlítjuk magunkat , amelyeket követendő példaként szoktunk emlegetni, nem a mi elhasználódott honvédségünkhöz hasonl ó, hanem folyamatosan fejlesztett ütőerejű seregeiket tartják fenn ilyen arányú költségvetéssel. Az elmúlt években elmaradt költségvetési támogatás számításaink szerint legalább másfél évi költségvetéssel egyenlő. Ha elfogadjuk, hogy az 1,61 százalékos ará ny optimális ilyen nagyságú hadsereghez, akkor az elmaradást pótolni szinte lehetetlen, és nem is valósul meg a honvédség stratégiai átalakításáról szóló országgyűlési határozat, amely felzárkózásunkat belátható időn belül biztosítaná.