Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF):
5363 Ez a nehéz helyzet n em ment fel minket az alól a feladat alól, hogy a 2001. év végére ki kell alakítani a működőképes honvédséget. Már kezd a megoldás körvonalazódni, hiszen nincs messze a Honvédelmi Minisztérium és a vezérkar integrációjának végleges formája, és a honvédség átalakítása is a tervek szerint halad. Működő honvédséget mondtam. Azért hangsúlyoztam ezt a jelzőt, mert arra gondolok működő honvédségről szólván, hogy végleges lesz a szervezetek száma, létszáma, elhelyezése, és így meg lehet mondani, hogy az adott szer vezetnek mekkora lesz a költségvetési igénye. Ezen adatok összegéből meghatározható lesz az egész hadsereg működésének költségvetése. Tisztelt Ház! Természetesen ezen igény nem tartalmazza a korszerűsítésre váró eszközök költségeit. Mert ezt a nem jelenték telen összeget a vállalt 1,61 százalékból - mintegy csepegtetős módszerrel - csak nagyon hosszú idő alatt fedezni. Talán úgy mondhatom, hogy a tárca éveken keresztül hátrányos helyzetben volt más ágazatokkal szemben, tehát ezt kell pótlólagosan visszajutta tni valamilyen rendszer szerint, a hosszú távú átalakítási tervnek megfelelően. A honvédség hadászati mértékű átalakításának első lépései már ebben a költségvetésben észrevehetők. A korábbi években még az előző kormány az úgynevezett elhelyezési szolgálato t átalakította, a hadsereg szervezetén kívülre helyezte. Most a honvédség működésében nagyon fontos, de a hadsereg szempontjából kiegészítő járulékos területeken a tárca kht.kat szervezett. A művelődési házakat, üdülőket, egészségügyi intézményeket átszer vezve, szolgáltatásaikat megvásárolva, anyagilag kívülről tartja fenn. Ebben a működési formában már jól meghatározhatók a szolgáltatások árai, a működés költsége. A jövő évben kiderül, hogy a tervezett költségvetésből hogyan tudnak gazdálkodni.