Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF):
5358 évben a bruttó hazai termék 1,61 százalékát kell a tárca költségvetésére előirányozni. Az erre a célra fordítandó főösszeg majdnem 50 milliárd forinttal, közel 25 százalékkal emelkedik 2001ben. E jelentős eme lkedés két forrásból táplálkozik. A kormány vállalta, hogy évente a GDP 0,1 százalékával növeli a tárca költségvetését, egészen addig, amíg el nem éri az 1,61 százalékot. Ezt az arányt a jövő évi költségvetés teljesíti is, a 2002. évtől kezdve pedig megőrz i ezt a szintet. A jövő évi növekmény másik forrása magának az összterméknek az évi növekedése. Reményeink szerint még hosszú időn keresztül a GDP éves növekedése megközelíti, eléri, sőt meg is haladja a 6 százalékot, amíg sikerül felzárkóznunk az Európai Unió tagállamainak előbb az alsó harmadáig, de azt hiszem, reménykedhetünk abban, hogy nem is túl távoli jövőben az EUs országok átlagáig. Ez pedig az ország gazdasági erejének fokozásával biztosíthatja a honvédelmi tárca forrásnövekedését. A tárca költsé gvetését biztosító rugalmas tervezési rendszer lehetővé és szükségszerűvé teszi az utólagos módosítást. Ezen azt értem, hogy a GDPnövekedés előzetes adataitól az év során lehet kisebbnagyobb eltérés, ami újraszámításra késztetheti a tervezőket. Ilyen hoz záigazításra már ebben az évben is sor került, amikor a 227 milliárdos összeghez képest szeptember elején jelentősen megemelték a tárca jövő évi költségvetését. Ha most kicsit visszatekintünk csak arra az időszakra, amikortól a kormány NATOnak tett vállal ása érvényben van, már 1998ra és '99re is igaz, hogy a GDP jobban növekedett a tervezett értéknél, így a tárca tényleges költségvetési főösszege elmaradt az 1998. évi 1,41 százaléktól és az 1999. évi 1,51 százaléktól. A kétévi elmaradás pedig meghaladja a 10