Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - LOTZ KÁROLY (SZDSZ):
5355 forinttal növekszik. Nem valami nagy feladat a tárca számára ekkora összeg helyének a megtalálása. Ezek után érdemes az általános indoklásnak a felhalmozási k iadások fejezetben foglalt azon állítását is szemügyre venni, mely szerint a termelői infrastruktúra beruházásai terén a 2000. évi előirányzatokhoz képest kiemelt előirányzat jut a vasúthálózat és a Volánautóbuszpark fejlesztésére. Nos, a vasúthálózat fej lesztése csoportban a 2000. évi 16,7 milliárd forinttal szemben 2001re 17 milliárd forint szerepel, ami 1,7 százalékos növekedésnek felel meg, messze elmaradva még a kormányzat által prognosztizált inflációtól is. Itt tehát súlyos értékvesztésről van szó. Nem derűsebb az a kép sem, ha a vasútra fordított, illetve fordítható teljes összeget vizsgáljuk. Eltekintve a vasút ISPAtámogatásának összegétől, amelynek egyelőre még nem világos a sorsa, amely gyakorlatilag három vonalszakasz rehabilitációjának egyik ütemét, ennek finanszírozását jelentheti, az idei esztendő előirányzatához képest nominális értékben 5,5 százalékos, a tavalyi teljesítéshez viszonyítva pedig 7,2 százalékos visszaesés mutatható ki. De nem jobb a helyzet a korszerű árufuvarozás szempontjáb ól olyan fontos területeken, mint a kombinált fuvarozás, amelyet évek óta az egyik legfontosabb fejlesztési területnek tekintünk, vagy a logisztikai központok fejlesztése, ahol 2001re az idei esztendőhöz viszonyítva egyetlen fillér többlet sem szerepel, a mely ily módon reálértékben akár 10 százalékos csökkenést is elszenvedhet. Tisztelt Ház! A Volán autóbuszrekonstrukciója sem nyújt sokkal derűsebb képet, pedig tudjuk, hogy milyen állapotban vannak a Volánautóbuszok. Igaz, hogy az idei összegekkel egybev etve van némi előrelépés, de az 1999hez viszonyított 0,8