Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 19 (166. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. HÁZAS JÓZSEF (MSZP):
4736 növekedést tervez a kormány, nem kezeli prioritásként az eszközök fejlesztését. Örvendetes a dolgozók bérének emelése, de ez csak enyhítheti a feszül tségeket, bár ha a minimálbéremelés viszi el a fejlesztés nagy részét, nem biztos, hogy az ismételten becsapott egészségügyiek általános demonstráció nélkül tudomásul veszik, hogy a társadalmi megbecsülésük egyik jól mérhető eleme, a bér az ígéretek ellen ére a sor végére minősíti őket. Tisztelt Ház! A praxistörvény vitájában már elmondtam, hogy milyen nagy várakozás előzte meg a törvény megjelenését, a háziorvosok úgy hitték, hogy javulni fognak az élet- és munkakörülményeik. A praxisjog mellett, amely a t isztes visszavonulásokat biztosíthatja, jövedelmi viszonyaik is lényegesen változnak, kisebb terheléssel színvonalasabb munkát végezhetnek. Álmodtak az amortizációról, a normális kártyapénzről, a kifizethető diagnosztikai csíkokról, fejlesztésekről. Azt go ndolták, hogy most, amikor az előző évekhez viszonyítva lényegesen nő a nemzeti össztermék, a költségvetésben is látható lesz ennek hatása. Sajnos, ismét csalódniuk kell, pedig a költségvetés nem is kétharmados törvény, amelynek elmaradását az ellenzékre l ehet kenni. Látszatintézkedéssel, későn meghozott törvényekkel nem lehet a szerkezetváltozást korrekt módon véghez vinni, a jelen költségvetésben szereplő több tétel sorsát a még nem létező, de menet közben meghozandó jogszabályok fogják meghatározni. Tisz telt Képviselőtársaim! A nemzet egészségügyi mutatói ismertek. Néhány hónap számainak kedvező volta legfeljebb némi optimizmusra adhat okot, de sajnos semmi biztosítékot nem nyújt a tendenciák tartós megváltozásához. Véleményem szerint a szocialista frakci ó által javasolt 20 százalékos béremeléshez és a dologi kiadások körülbelül 8 százalékos