Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 18 (165. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - IVANICS ISTVÁN (Fidesz):
4293 híd építésének megkezdése, mindannyiunk örömére szolgál, hogy több mint fél évszázad várakozás után végre a tegnapi nappal megkezdődhet a híd eredeti állapotának helyreállítása. Úgy vélem, nem kell k ülön hangsúlyozni, milyen kiemelkedő politikai jelentősége van e második világháborúban felrobbantott híd újjáépítésének. A két szomszédos ország közötti összeköttetés helyreállítása kedvező hatást gyakorol majd a határmenti térségek gazdasági és kulturáli s kapcsolataira, élénkíti az idegenforgalmat, és elősegítheti a jószomszédi kapcsolatok ápolását. A településeket elkerülő utak megépítése - elsősorban az érintett lakosság életkörülményeinek javítása, a közúti közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében - szintén kiemelt szerepet kapott a kormány programjában. Ennek megfelelően a törvényjavaslat a kiemelt kormányzati beruházások között biztosít forrást a székesfehérvári és a hajdúszoboszlói elkerülő szakaszok megépítésének előkészítésére, és emellett befej eződhet a 74es főút Zalaegerszeget elkerülő szakaszának megépítése is. E beruházás, amely érdemi javulást hoz majd a város közúti közlekedésében, a PhareCBC programhoz kapcsolódva valósul meg. Az útfenntartási és fejlesztési célelőirányzatról szólva azo nban mindenképpen meg kell említenem azt a tényt is, hogy a fenntartásra szolgáló források növekedése az elmúlt évhez viszonyítva csak a reálértéken tartáshoz szükséges növekményt tartalmazza. Így, tekintettel a létesítmények jelenlegi műszaki állapotára, ez az összeg mindössze a színvonal hanyatlásának mérséklésére elegendő. (13.30) Ezt a megállapítást egyébként az ÁSZjelentés is tartalmazza. A célelőirányzatból valósul meg több elkerülő