Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 28 (161. szám) - Az egészségügyi közvetítői eljárásról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF):
2913 esetében, ha időközben összeférhetetlenség alakul ki, akár munkajogi, akár büntetőjogi okok miatt, akkor ezt milyen módon kell regisztráltatni, illetve hogyan értesül erről a kamara. Itt lényegében két megoldási variációt próbált a Magyar Demokrata Fórum a javaslatáva l benyújtani. Az egyik az, hogy akkor, amikor a közvetítőt a kijelölésről a kamara értesíti, és a közvetítőnek nyilatkoznia kell arról, hogy elfogadja ezt a közvetítői szerepet az adott ügyben, egyben nyilatkoznia kelljen arról is, hogy összeférhetetlenség nem áll fenn vele szemben; ez a 15. pont. A másik variáció pedig az, hogy ha ez az összeférhetetlenség időközben keletkezik a közvetítő esetében, akkor ezt 30 napon belül jelentenie kelljen. Megmondom őszintén, még mindig gondolkozunk, hogy melyik variáci ót preferáljuk. A 19. pontban azt javasoljuk, hogy a 8 éves szakmai gyakorlatot Magyarországon kelljen letölteni, hiszen az elmúlt években tapasztalhattuk, hazatelepülések és egyéb módon, pláne ha az Unióhoz csatlakozunk, akkor ez nem lesz ritka, és akkor olyanok is praktizálhatnak, illetve elméletileg olyanok is bekerülhetnek a közvetítői névjegyzékbe, akik nem Magyarországon szerezték ezt a szakmai gyakorlatot. Látszólag egy picit ellentmondok saját magamnak az előzőekhez képest, de mi úgy gondoljuk, hogy azért a magyar viszonyok speciális viszonyok, azért nem árt, ha néhány évet legalább itt tölt az, aki ilyen tevékenységre vállalkozik. Bár erre ellenérv volt, hogy nem feltétlenül kell választani ilyen személyt, de mi úgy gondoljuk, hogy azért nem árt, ha berakunk egy ilyen pontosítást vagy módosítást. Az ajánlás 20. pontjában egy pontosítást javasoltunk, hogy a közszolgálati viszonyt köztisztviselői viszonyként határozzuk meg. Jóllehet a törvény indoklásában egyértelműen benne van, hogy a közszolgálati vi szony alatt a köztisztviselőit érti a