Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 27 (160. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitájának folytatása - DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP):
2380 egész néhány tized százalék , és még ez a tervezett bevételnagyság is 4,5 százalékkal csökkent a '99es költségvetés során. Ez tehát azt jelenti, hogy 8 sz ázalék alá ment, mégpedig abból következően, hogy a külföldi tulajdonú cégek - mintegy nyolc címen kapnak adómentességet vagy adókedvezményt - egyszerűen nem fizetik a társasági adót. Vagy különböző egyéb trükkök révén - amit a fizetési mérleg elemzése nag yon szépen kihoz - vagy a tőkejövedelem kivonása révén szűkítik az adóalapot is, hiszen tőkejövedelem címén '9899ben több mint 2 milliárd dollár hagyta el az országot. Ez egy nagyon erőteljes forráskivonás! Ha ezt nem állítja le a jelenlegi kormányzat - pedig a programjában is megmutatkoztak bizonyos törekvések annak idején , akkor egy forráshiányos gazdaságban nem lehet azokat a kiadásokat, életminőséget javító kiadásokat biztosítani, amelyeket felelősséggel kellene ellátnia a kormányzatnak. Tehát nincs enek források! Ha nincsenek források, akkor egy újabb adósságfelvétel - hiszen egy adósságfelvételi folyamat továbbra is tart; ezt nem állították le sem '98ban, sem '99ben, sem pedig 2000ben - a nagyon súlyos eladósodottsági szintet nemcsak hogy stabili zálja, hanem rontja is, hiszen Magyarország - nemzetközi összehasonlításban nagyon kritikus helyét megtartva - még mindig a világ első öt legeladósodottabb országa közé tartozik. (16.40) Ez gyakorlatilag a jövő gazdasági élénkülés forrását emészti fel. Még kritikusabb a helyzet a bevételi oldalon a pénzintézeti befizetésekkel. Ezt nagyon sok alkalommal felvetettük - nem most, hanem évekkel ezelőtt is , hiszen a pénzintézeti befizetések, ahol tervezett volt mintegy 35 milliárd forintos bevétel az adó címen, ennek 39 százalékát teljesítették. Elnézést, de ha ezt egy olyan közgazdászhallgatónak adjuk oda, aki nem