Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 4 (153. szám) - Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. RÉPÁSSY RÓBERT, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója:
152 választópolgároktól kapta. A képviselőtestület a konflikt ust feloldhatta volna, ha önmagát feloszlatja, ezzel a képviselőknek és a polgármesternek is megszűnt volna a megbízatása, de a közgyűlés ezt a döntést nem hozta meg. Ezzel a konfliktust állandósította, konzerválta. (18.50) Mindezek után a többségi vélemén yen lévő képviselők szerint csak egy megoldás látszik - ahogyan az önkormányzati bizottság többségi véleményét megfogalmazó képviselőtársamtól is elhangzott , érdekes módon ugyanahhoz az elvhez, a népfelség elvéhez nyúl vissza a többségi állásponton lévő képviselők véleménye, azaz végül is döntsön a nép, döntsön ebben a konfliktusban a hódmezővásárhelyi választópolgárok közössége. Szeretném még tájékoztatni arról a tisztelt Országgyűlést, hogy a képviselőtestület nevében eljáró két alpolgármester levelet intézett a bizottság tagjaihoz. Ebben a levélben a kormány előterjesztésében bizonyos megállapításokat kifogásolt a két alpolgármester, illetve azt cáfolta. A bizottság tárgyalása során meghallgatta az előterjesztő Belügyminisztérium képviselőjét, aki megl ehetősen hosszú előadásában pontról pontra cáfolta az alpolgármesterek által írt levél állításait. Ehhez egyébként a bizottsági ülésen nem mutatott be jegyzőkönyveket, nem mutatott be határozatokat és ítéleteket az előadó, tekintettel arra, hogy abban az ü gyrendi kérdésben, hogy szükségese okirattal bizonyítania a kormánynak az indoklásban leírt álláspontját, a bizottság többsége úgy találta jónak, ha ezt a szokást nem vezetjük be a parlamentben, hogy a bizottság és a parlament elé kerülő anyagokat okirati bizonyítékokkal kellene a kormánynak bizonyítania. Egyébként megjegyezték a bizottságban a többségi véleményen lévő képviselőtársaim, hogy az alpolgármesterek a maguk leveléhez sem csatoltak