Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 7 (156. szám) - A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
1211 állampolgárok mennyit rendelkeznek a javukra, de legalább nyilvánossá válik, hogy az állampolgárok mennyit rendelkeztek a javukra. A tapasztalat az, hogy körülbelül az adófizető polgárok egyharmada rendelkezett az első 1 százalék, és ennek kevesebb, mint fele, kevesebb, mint egyhatoda a második 1 százalék javára. Ez alatta marad annak, amit legalábbis a nagyegyházak képviselői feltételeztek, de ezt tudomás ul kell venni. Most ennek a módosításnak az a célja, hogy ezt a számot oly módon növeljék, hogy a 100 forint alatti rendelkezések is bekerüljenek a rendszerbe; meg fogjuk látni, hogy ez mennyiben fog ezen a képen változtatni. Azt gondolják sokan az egyháza k képviselői közül, hogy a ő híveik jellegzetesen szegények, és vagy nem adóznak, vagy nagyon kis összeggel adóznak - majd most meg fogjuk látni, hogy ennek mi volt az eredménye. Mindenesetre azt gondolom, örvendetes az, hogy a rendszer megmarad. Ezek a mó dosítások, amelyek itt vannak, mint elhangzott, lényegében technikai módosítások; a többségüket a magunk részéről fenntartás nélkül tudomásul tudjuk venni. Megmondom őszintén, hogy az én - hogy mondjam... - esztétikai érzékemet kicsit sérti az, hogy itt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma egy ilyen közvetítő állomás szerepét játssza; szerintem az felel meg eme törvény szellemének, ha az egyházak az APEHtól kapják ezeket a pénzeket. Ennek gyakorlati jelentősége nem nagyon van, de elvi jelentősége ann ál inkább. Én ezért azt mondom, hogy módosító javaslatot alighanem mi is be fogunk nyújtani a törvényjavaslathoz. Van olyan kérdés, amelyben egyetértünk, tehát abban például - ez egy fontos apróság , hogy ha már ahhoz szoktattuk hozzá a polgárokat, hogy c sak a számot kell ráírni, mármint az adószámot, akkor most ne térjünk át arra, hogy az elnevezést is