Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 7 (156. szám) - A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
1210 bizottság osztogasson pénzt, és sajnos sok év tapasztalata mutatja, hogy ebben az osztogatásban a politikai preferenciáknak és előítéleteknek óhatatlanul nagy szerepe volt, hanem osszák el azt a pénzt maguk a polgárok, amikor rendelkeznek adójuk 1 szá zalékáról. Amikor kitaláltuk ezt az egész rendszert, bevallom őszintén, abban reménykedtünk, hogy ez az egész bizottságosdi meg is szűnhet. Mi tisztában voltunk azzal, hogy ez csak fokozatosan érhető el, mert oda kell figyelni, hogy azok a szervezetek, ame lyek nem kapnak pénzt a polgároktól, miért nem kapnak, és nem kelle őket továbbra is valahogy segíteni, de a célunk bizony, be kell vallani, ez volt. Úgy tűnik, hogy a civil szférát érintő első 1 százalékban viszonylag nagyobb volt az egyetértés, ezzel sz emben abban a kérdésben, hogy ez a rendszer az egyházak finanszírozásában is szerephez jussone, ebben kisebb. Amikor 1996ban a törvény megszületett, az a törvény még a kedvezményezettek között magukat az egyházakat is az első 1 százalékba besorolta, és l egalábbis az egyházak egy része - szám szerint kicsi, súly szerint nagy része, nevezetesen a nagyegyházak - ezt élesen ellenezték, sőt kifejezetten deklarálták, hogy nem kérnek az 1 százalékból; nyilván emlékszik rá a képviselő úr. Aztán 1997 folyamán szül etett egy olyan kompromisszumos megoldás ezeken a bizonyos vatikáni megállapodást előkészítő tárgyalásokon, hogy egy külön 1 százalék születik az egyházak finanszírozására, egy második 1 százalék; vagyis az egyházak nem versenyeznek a civil szervezetekkel, de az egyházak finanszírozásával is szerephez jut az állampolgárok közvetlen akaratnyilvánítása akkor, amikor a második 1 százalékot megkapják; persze nem valóságosan, de legalább képletesen. Hiszen az egyházak számára tíz évre garantálták, hogy a számukr a rendelkezhető 1 százalék felét tíz éven keresztül mindenképpen megkapják, függetlenül attól, hogy az