Országgyűlési napló - 2000. évi nyári rendkívüli ülésszak
2000. augusztus 23 (152. szám) - Dr. Vidoven Árpád (Fidesz) - a belügyminiszterhez - "Üzletszerű-e a kéjelgés, ha pusztai?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. VIDOVEN ÁRPÁD (Fidesz):
325 ké jelgés elősegítésének tényállását vélik néhányan megvalósítottnak a Mogyoród mellett ideiglenesen létrehozott Erotic Camping fabódéi kapcsán. Mit is láthatunk, ha megvizsgáljuk az aktuális pénzügyér esetét? A sajtó értesülései szerint a Pusztai Csaba - aki mellesleg hat éve országgyűlési képviselő - ügyvezetése alatt álló Advert Kft. prostitúció céljára földterületet bocsátott rendelkezésre, és minden tárgyi feltételt megteremtett a területen az üzletszerű kéjelgéshez. Az ügynek elég nagy publicitása volt a z elmúlt időszakban mind a hazai, mind a külföldi médiában, úgyhogy azt hiszem, nem szükséges részletezni. A büntető törvénykönyv világosan fogalmaz: aki épületet vagy egyéb helyet üzletszerű kéjelgés céljára másnak a rendelkezésére bocsát, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Elszomorító, hogy Pusztai Csaba feje felett ilyen alantas bűncselekmény elkövetésének lehetősége Damoklész kardjaként függ, és ezzel valóban szégyent hoz az országra, és valóban rontja hazánk nemze tközi hitelét. Tisztelt Miniszter Úr! A fenti botrányos ügy kapcsán kérdezem: megfelelneke az újságcikkben leírtak a valóságnak? Amennyiben igen, úgy indule büntetőeljárás az üzletszerű kéjelgés elősegítésének feltételezett megvalósítóival, az Advert Kft . vezetőivel vagy másokkal szemben? Várom a miniszter úr megtisztelő válaszát. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. A képviselő úr kérdésére dr. Pintér Sándor belügyminiszter úr válaszol. Miniszter úr, két percben öné a szó. DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter : Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A szervezett bűnözés elleni törvény szabályozási stratégiája a közterületen és a nyilvános helyen folyó prostitúció jelensége korl átok közé szorítása, a közterület rendjének fenntartása. A jogalkotó szándékával ellentétes, ha a prostitúcióból különböző személyek vagyonhoz juthatnának, éppen ezért a türelmi zónára vonatkozó szabályok nem érintik a büntető törvénykönyvnek azokat a rend elkezéseit, amelyek bizonyos magatartási formákat büntetendő cselekményként határoznak meg. A Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vizsgálja a mogyoródi önkormányzat türelmi zóna kijelölésével kapcsolatos eljárását, az építmények létesítésének, valamint az az okban folytatott üzleti tevékenység törvényességét. Vizsgálat tárgyát képezi az is, hogy a türelmi zónában felépült pavilonsor hatósági engedélyezése jogszerű volte. A közigazgatási hivatal álláspontja szerint mind az önkormányzat rendelete, mind az építé sügyi hatóság engedélykiadása jogszabályellenesen történt meg. A büntetőeljárás megindításához azonban még további körülmények tisztázása szükséges. Mindenekelőtt, hogy milyen szexuális szolgáltatás történt a helyszínen, ha történtek ilyenek, azokat hol, a pavilonsorban végeztéke, és végezetül azt is tisztázni kell, hogy kinek a tulajdonát képezték a felépítmények, és azért anyagi ellenszolgáltatást kapotte a tulajdonos. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin ) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Egyperces viszontválasz illeti meg a képviselő urat. Képviselő úr! DR. VIDOVEN ÁRPÁD (Fidesz) : Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm megnyugtató válaszát. Örömmel tölt el, hogy a Magyar Köztársaság hatósá gai, szervei nem mentek el szó nélkül e botrányos ügy mellett, és a hatályos törvényeknek megfelelően folytatják a vizsgálatot. Azonban ez csak a botrányos ügy egyik jogi aspektusa, nem mehetünk el szó nélkül a másik, a jogi, politikai aspektus mellett sem . Én azt feltételezni sem mertem, hogy a képviselő úr levonja a megfelelő következtetéseket ez után az ügy után, azonban azt reméltem, hogy ezt megteszi helyette a pártja. Ugyanis az MSZP nem