Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 2 (124. szám) - A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgálóbizottság tevékenységéről szóló jelentés, valamint az ehhez k... - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KELETI GYÖRGY (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - VANCSIK ZOLTÁN (MSZP):
906 mondani, hogy másfél év alatt persze minden adatot eltüntettek, minden dokumentumot, mert a szociknak még ma is messze nyúlik a kezük. Kérem szépen, a leghatározottabban szeretném kijelenteni: ami nincs, azt nem lehet me gtalálni. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Így van!) Az urak abba a csapdába estek, hogy valaki azt mondta: figyeljétek, ott van valami! Önök, mivel ez az ember olyan magas beosztású volt, elhitték neki. És elkezdték keresni azt a valamit, ami nem volt ot t. Ami ma sincs ott, és nem volt ott az előző négy esztendő alatt sem. És önök, tisztelt uraim, azért, hogy a miniszterelnökük szavahihetőségét próbálják bizonyítani, elmentek addig, hogy képesek voltak másfél éven keresztül elhúzni ezt az ügyet, amelyet p edig ha abban a pillanatban, ahogy Wiener György képviselőtársam akkor javasolta, az ügyészségnek adnak át, az már régen túl lenne az ügyön. Csak valószínű, önök az ügyészségben bíznak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , mert ez a fránya ügyészség - be fogom fejezni - Jusztot is tisztára mosta! A Nádor Rt.nél sem talált semmit! Itt valami nagyon nagy baj van! Mert egyetlen kormányzati koncepciót sem akar elfogadni az ügyészség, amikor tényeket... ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Képviselő ú r! KELETI GYÖRGY (MSZP) : ...vizsgál és azok alapján dönt. Itt is azt tette volna, és ezt is fogja tenni. Én tehát befejezésül arra kérem fel önöket, hogy azért vonják vissza ezt a jelentést, mert ez tévedések sorozatát tartalmazza, és ha egy jelentésben, a melyben következtetések is vannak, a megállapítások tévesek, akkor a következtetések is tévesek kell hogy legyenek. Ne hozzák a magyar parlamentet abba a helyzetbe, hogy egy nyilvánvalóan valótlan állításoktól hemzsegő és valótlan következtetéseket tartalm azó dokumentumot elfogadjon. A határozati javaslat tekintetében pedig - mert ahhoz lehet módosítást hozzátenni - javasolom, hogy fogadják el azt a módosítást, amely kimondja, hogy a vizsgálóbizottság azt állapította meg, hogy Fideszpolitikusok és családta gjaik politikai okból, megrendelés alapján, közpénzből történő - és folytathatom a jelzőket - megfigyelése nem történt meg. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Vancsik Zoltán képviselő úr kért szót. Tessék! VANC SIK ZOLTÁN (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lehet, hogy nem fogom kihasználni a tíz percet. Annyit szeretnék mondani, hogy a jelentésnek van két olyan megállapítása, amely már részben elhangzott, és bűncselekményt állapít meg. Ez jogtechnikailag ol yan jellegű szöveg ebben a vizsgálati jelentésben, amely nem tartható, ennek a bizottságnak nincs ilyen jogosítványa, sőt, a magyar parlamentnek sincs ilyen jogosítványa, egyedül a bíróságoknak van ilyen jogosítványuk. Ezért is, és más okokból is - amelyek et nem akarok megismételni - ezt a vizsgálati jelentést vissza kell vonni, és egy olyan vizsgálati jelentést kell a parlament elé hozni, amely ilyen elemeket nem tartalmaz. A vizsgálati jelentés egy másik elemével szeretné k foglalkozni, elnök úr. A 15. oldalon a következő van, felolvasom: "A vizsgálóbizottság a vizsgálat által érintett szerv vagy személy észrevételeit a lefolytatott vizsgálat módszereire és megállapításaira vonatkozóan beszerzi, és azokat a jelentés mellékl eteként csatolja." Elnök Úr! Szeretném elmondani, hogy a jelentés utolsó oldalán egy A/4es lapon 1. számú mellékletként szerepel ez a kitétel, a beszerzett észrevételeket sorolja öt pontban. Azonban ezek nem házszabályszerűek, hiszen nem felelnek meg anna k az előírásnak, hogy az érintett személyek a rájuk vonatozó részt megkapták, megvizsgálták, és arra észrevételeket tehetnek. Ezek kiragadott mondatok, sőt, amint itt elhangzott, S. T. esetében konkrétan az van, hogy "a meghallgatott a