Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 2 (124. szám) - A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgálóbizottság tevékenységéről szóló jelentés, valamint az ehhez k... - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
859 Valamint Szájer frakcióvezető úr, Deutsch Tamás - akkor még képviselő, még csak reménybeli miniszter úr - és Pokorni minisz ter úr is nyilatkozott a televízióban arról, hogy látta azokat a rá vonatkozó dokumentumokat, amelyeket a miniszterelnök úr a kezébe adott. Ezek azok a tények augusztus 25én, amelyek folyományaként a bizottság megalakult és a vizsgálat folyt. Mit tartalma z ezzel szemben a Kosztolányi elnök úr által elénk terjesztett úgynevezett jelentés? Ez a jelentés két dologgal foglalkozik. Az egyik, nevezzük úgy: a CzégéPokorni ügy, amikor állítólag - és ezt a jelentés tartalmazza - Czégé Zsuzsa megbízást adott valaki nek - először egy kormányőrrel próbálkozott, aki nem állt kötélnek, erre keresett egy magánnyomozót , hogy gyűjtsön adatokat magánnyomozóként Pokorni Zoltán, a Fidesz akkori frakcióvezetője ellen. Hangsúlyozom: egy politikus ellen, egy magánszemély megbíz ott egy magánnyomozót. Tehát amiről itt beszélnek, abban nincs közpénz, egy célszemélyről van szó, magánszemély adja a megbízást - semmi köze ahhoz, amit a miniszterelnök úr állított. A másik ügy pedig, amiről a jelentés szól, a Pinpoint Kft. nem is tudom, micsodája. Le van írva a jelentésben, hogy a Pinpoint Kft. mint fedőcég - nem tudom, micsoda - szabálytalanul működött. (Tóth István: Jaj!) Rendben van, ebben nincs köztünk vita, csak a jelentés két dolgot nem tartalmaz: hogy kitől kapott megbízást a Pinp oint, és kit figyelt meg. Minden másról szól. Tisztelt Országgyűlés! Tehát a jelentés azt tartalmazza, hogy a Magyar Köztársaságban 1997ben folytak dolgok, méghozzá rendellenes dolgok. Igaza van a jelentésnek, mert igaza van a jelentésnek ebben. Azt azonb an nem állítja, nem tartalmazza a jelentés, hogy bármi olyasmi történt volna, amire a miniszterelnök úr tavalyelőtt augusztus 25ei állításai vonatkoznak. Tehát ez a jelentés abból semmit sem igazolt, amit a miniszterelnök úr mondott, és amire hivatkozva, aminek kapcsán Szájer frakcióvezető úr még ugyanaz nap bejelentette, hogy a FideszMagyar Polgári Párt parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezné abból semmit sem igazolt. Szeretném hozzátenni, hogy ennek a vizsgálóbizottságnak a munkája során , először is nem került sor a legfontosabb szereplő, a miniszterelnök nyilvános meghallgatására. Miért mondom, hogy nyilvános? Azért, mert korábban voltak vizsgálóbizottságok, ahol a meghallgatások nyilvánosak voltak. Nem került sor - és ezt rendkívül font osnak tartom - Szájer József frakcióvezető úr, Deutsch Tamás, akkor már miniszter úr, Pokorni Zoltán miniszter úr meghallgatására. Nem kérdezték meg tőlük, hogy mit mutatott nekik a miniszterelnök augusztus 25én. Nem kérdezték meg tőlük, legalábbis nem sz erepelnek a meghallgatottak névsorában, a bizottsági jelentésben. Meg kell kérdeznem Kosztolányi elnök úrtól, hogy miért. Nem került sor Kövér miniszter úr meghallgatására, aki különböző állításokat tett - legalábbis tudomásom szerint - a sajtóban. Azt kell tehát mondanom, hogy ez a jelentés meg sem kísérli igazolni azt, amit 1998. augusztus 25én a Magyar Köztársaság miniszterelnöke állított. Ebben az esetben pedig azt kell elmondanunk, hogy a vizsgálatot nem végezte el a bizottság, a jelentés nem f elel meg annak a követelménynek, amit a jelentéssel szemben az Országgyűlés támasztott abban a határozatában, amelyet több mint egy évvel ezelőtt hozott. Véleményem szerint tehát ezt a jelentést az Országgyűlés nem fogadhatja el, hanem vagy ennek a bizotts ágnak, vagy valaki másnak meg kell hallgatnia a miniszterelnököt, meg kell hallgatnia a többi érintett illetőt. Fel kell tenni nekik azokat a kérdéseket, hogy miről beszéltek 1998. augusztus 25én, és ha e kérdéseket feltették nekik, és ők e kérdésekre vál aszoltak, akkor lehet vizsgálódni, akkor lehet megfogalmazni a további kérdéseket. Amíg ez nem történik meg, addig először is a miniszterelnök nincs tisztázva az alól a széles körű feltételezés alól, hogy megalapozatlanul vádaskodott másfél évvel ezelőtt, és addig a vizsgálóbizottság jelentését elfogadó képviselőtársaink nincsenek tisztázva az alól, hogy ki akarták mosni a miniszterelnököt a hamis vád alól, de ez nem sikerült nekik. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Kata lin) :