Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 2 (124. szám) - A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgálóbizottság tevékenységéről szóló jelentés, valamint az ehhez k... - KELETI GYÖRGY (MSZP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - TÓTH KÁROLY (MSZP):
860 Kétperces időtartamban megadom a szót Keleti György képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó. KELETI GYÖRGY (MSZP) : Köszönöm szépen. Elnézést kérek, hogy szót kérek, de azt gondolom, hogy Bauer Tamás úr rendkívül fo ntos kérdéseket tett fel, és azért szólok, hogy a teremben ülők, akik nem vettek részt a megfigyelési bizottság ülésén, legalább tudják: az ellenzéki képviselők kezdeményezték Orbán Viktor, Deutsch Tamás, Kövér László, Szájer József - és sorolhatnám a több ieket - meghallgatását. Csak e bizottságban az volt a divat, hogy az elnök csak azt tette fel szavazásra, ami neki tetszett. De jegyzőkönyvezve van, hogy kezdeményeztük ezeket a meghallgatásokat ugyanezeknek a gondolatoknak a függvényében. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Hozzászólásra következik Tóth Károly képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Tíz percben öné a szó, képviselő úr. (Demeter Ervin elhagyja az üléstermet .) TÓTH KÁROLY (MSZP) : Köszönöm. Elnök Asszony! Képviselőtársaim! A tanár azt próbálja megmagyarázni a gyerekeknek, hogy mi a mese. A magyarázat után visszakérdez: "No, gyerekek, hogy hívják azt az írásművet, amelyet csak úgy kigondol az ember, és semmi al apja nincs?" Jancsika gondolkodik egy kicsit, azután rávágja: "Kosztolányiféle megfigyelési jelentésnek, tanár úr." (Szórványos taps.) Mi is történt másfél éve? (Tóth István: Hahaha!) Egyre kínosabbá váltak a Fidesz vezérkara számára elvbarátai ügyesked ései, gazdasági visszaélései, és ekkor ez már a párton belül is kezdett kényelmetlenné válni. Naponta jöttek hírek Simicska, "APEH úr" zavaros gazdasági ügyeiről, ál adásvételekről, amelyekről már volt szó. (Vancsik Zoltán közbeszólása.) Már akkor el lehe tett, kellett volna köszönni az APEHelnöktől, de a rábízott mű még befejezetlen volt (Csige József: Ki képviseli a kormányt?) , tehát még maradt. (Vancsik Zoltán jelentkezik.) De a kérdések állandósultak: mikor, mit, mennyiért nem vettek meg Josip Tottól é s Kaya Ibrahimtól? És ezzel a "nem vétellel" mekkora kárt okoztak az államnak és hasznot a narancsliget öntözésére? Nem volt mit tenni, jött tehát a nagy bejelentés: közpénzen, törvénysértő módon, titkosszolgálati eszközökkel az előző négy évben megfigyelt ék a Fidesz vezetését és a semmiről nem tehető családtagjaikat is. A miniszterelnök úr közölte: a bizonyítékok nála vannak. Tisztelt Miniszterelnök Úr! (Közbeszólások az MSZP soraiból: Nincs itt! - Göndör István: Nincs kormány! - Vancsik Zoltán: Psszt!) Mo st végre az utolsó percben kérem, mutassa be a dokumentumokat, amelyek önnél vannak! (14.40) Várjuk, várom az ülésterembe, ha bármire is becsüli (Közbeszólás az MSZP soraiból: A felsőházi teremben van.) a magyar parlamentet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padso raiban.) Tisztelt Országgyűlés! A terv ördögi és tökéletes volt, egy apró szépséghibával: nem volt, és azóta sem lett - mert nem lehetett - dokumentum. Ideigóráig ezt még titkolni lehetett. Előbb nem ért rá, utána nem akarta átadni, majd másnak akarta áta dni a dokumentumokat a miniszterelnök úr, végül kiderült, hogy az egész nem igaz, nem volt és nincs is dokumentum, a kivétel az, ha majd bejön, és leteszi az asztalra. De a fideszesek szerint a miniszterelnök úrnak mindig igaza van. Tessék tehát gyűjteni d okumentumokat, vagy legalább egy hangkazettát, ami ha nem is arról szól, amiről a miniszterelnök úr beszélt - miszerint közpénzen titkosszolgálati eszközökkel törvénytelen megfigyelés történt , de több a semminél. A piacgazdaságban azonban, képviselőtársa im, mindennek ára van, semmi nincs