Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 2 (124. szám) - Az ülésnap megnyitása - A növényvédelemről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SOLYMOSI JÓZSEF (MSZP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SÁRINGER GYULA (Fidesz):
796 Tisztelt Elnök Asszon y! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Elsősorban Solymosi úr azon bejelentésére szeretnék most reagálni, amikor azt állította, hogy én politikai felhangot próbáltam adni a növényvédelemnek. Én pusztán azt a folyamatot mondtam el, amelyhez ragaszkodom, és amely nek szakmai indokait alá tudom támasztani. Tehát azért származott az, hogy a szovjet megszállók érdekeit szolgáltuk, ugyanis ő is tudja nagyon jól - hiszen tszelnök volt, illetve most is az , hogy abban az időben, amikor a mezőgazdasági szövetkezetek a t erményeikért viszonylag nagy pénzt kaptak, azt a Szovjetunió viszonylag jóval alacsonyabb áron vette át tőlünk. Ennek a következménye volt az államadósság nagyságának növekedése. Úgy gondolom, ha ezt nézzük, ez pusztán egy gazdasági folyamat, de ennek a do lognak a politikai részét nem akartam hangsúlyozni. Hangsúlyoztam viszont ezzel kapcsolatban még azt, hogy a növényvédelmi törvényben a büntetések nagyságát végtelenül magasnak tartom, hiszen nincs meghatározva az, hogy ki mennyire büntethető meg, és elmon dtam azt is, hogy egy 35 hektár földdel rendelkező gazdálkodónak esetenként még 500 forintos büntetés is sok, ezzel szemben 100 ezer forint nagyságrendű büntetés is kilátásba helyezhető. Úgy gondolom, hogy a magyar mezőgazdaság mai állapotá ban, amikor több mint 1050 milliárd forintot vontak el hivatalos beismerések szerint is az utóbbi öt év alatt a magyar mezőgazdaságtól, nem ilyen nagyságrendű büntetésekből kellene kiindulni. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Ugy ancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Solymosi József képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr! DR. SOLYMOSI JÓZSEF (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Nem azért kértem szólási lehetőséget két percr e, hogy Kapronczi képviselő úrral vitatkozzam, mert a véleményem változatlanul az, hogy a növényvédelmi törvény kapcsán nem kell ezeket a kérdéseket megvitatni. Ha meg akarjuk vitatni, találjunk erre más lehetőséget, de azzal a megközelítéssel, amit ő elmo ndott, akkor sem értettem és most sem értek egyet, de ne most vitassuk ezt meg. Nem ezért kértem két percre lehetőséget, hanem azért, mert Csatári képviselő úr arról beszélt, hogy a növényvédelem veszélyes üzem. Azt hiszem, hogy ezt többszörösen is alá kel lene húzni, mert valóban veszélyes üzemről van szó. Valamikor elég volt az, ha a nagyszüleink nejlonharisnyába téve valamilyen szert kiszórtak a növényekre, és különösebb gond, probléma nem volt vele, legfeljebb hatott vagy nem hatott az a szer. Most néhán y dekagrammot vagy néhány kilogrammot kell sokszor egy hektárra kihelyezni, és ennek a szakszerűtlen kijuttatásából óriási gondok, problémák származhatnak. Gondoljunk csak arra, hogy mit jelent a mai világban, hogy egyik nap termelünk, de a következő nap l ehet, hogy Európa valamelyik másik piacán fognak a termékeink megjelenni, és mit jelent az elrontott növényvédelmi munka, mit jelenthet a nem kellően ellenőrzött szermaradék jelenléte. Ezen a területen a törvény biztosítja a megfelelő hatósági ellenőrzést, de hatósági ellenőrzésekkel ezt a problémát nagyon sokszor nem lehet megoldani. Ezért lenne nagyon nagy szükség arra, amit már többen sokszor hangoztattunk: a növényvédelmi szakemberek belső szervezettségére, magyarul a növényvédőmérnöki kamara létrehozá sára. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Sáringer Gyula képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Önt illeti a szó, képviselő úr. DR. SÁRINGER GYULA (Fidesz) :