Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 2 (124. szám) - Az ülésnap megnyitása - A növényvédelemről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP):
795 Az is elgond olkodtató, hogy amikor az állatorvos és a humánorvos recepteket ír fel, ez mindenkinek természetes, de amikor százszoros dózisban dolgozunk a szántóföldeken, akkor pedig egyszerűen csak permetként beszélünk róla. Egyszerűen nem permet, hanem a növényvédele m sokkal veszélyesebb üzem, mint egyesek hiszik, hiszen egy tizedesvessző elszámolása azzal jár, hogy a növényeknek a levele lehullik, és sorolhatnám, az emberek megbetegednek, szintúgy az állatok. Fontos ez, ugyanolyan fontosságú, mint az állatorvos és a humánorvos. El kell mondani, hogy a hivatásrendi kamara létrehozása, amin én közel tíz éve fáradozom, és a növényvédőmérnökök országos szövetsége is jól funkcionál, nagy egyetértésben vannak az állatorvosokkal és a humánorvosokkal, és el kell mondani, hog y nagyon nagy figyelemmel vagyunk egymás iránt, elfogadjuk egymást. Elhangzott parlamenten kívüli beszélgetés során, hogy ez a csoportosulás, amit mi szeretnénk, vagyis szeretnék, olvadjon be a mérnöki kamarába vagy az állatorvosi kamarába. Kérem szépen: e z nem valósítható meg, ez ugyanis olyan, mintha a túrós tésztát a lekváros tésztába akarnám keverni, és úgy akarnám fogyasztani; mind a kettő ehető, de különkülön. Nem akarom vitatni azt, és lehet, hogy fontos is, hogy ne alakuljon ötezer szakmai kamara. De ez a kamarai törekvés, amit mi, növényvédősök megtettünk, megelőzte az állatorvosit, és megelőzte a humánorvosit is. (9.40) Ez 1990ben kezdődött egy kertészeti egyetemi fórumon, felelősségteljesen és nagy várakozással. Azóta többkevesebb sikert értün k el, de azt nem vitatja senki sem, hogy a minisztérium munkájában aktívan segédkezik a Növényvédőmérnökök Szövetsége, és párthovatartozás nélkül vitatjuk meg a fontos dolgokat, amelyek szakmapolitikaiak. Úgy gondolom, hogy ez továbbra is így lesz, ugyani s - még egyszer kiemelten mondom - az egészségünkről van szó: olyan élelmiszerről, amelyben minél kevesebb a vegyszermaradék, és minél fontosabb és minél jobb. Elgondolkodtató a mostani állapot, hogy hamarosan lesznek a primőrök, amelyeket a piacokon vásár olhatunk. Hozzá nem értéssel és csak azzal, hogy esetleg túlbiztosítja magát a termelő - nem mondom a rosszindulatát, de a hozzá nem értését igen , könnyen lehet olyan helyzet, hogy olyan feldúsult szermaradékokat fogyasztunk el, aminek beláthatatlan a kö vetkezménye. Kiemelhető ez a kemikáliák vonatkozásában is, amikor a nitrogénműtrágyák fokozott használata - különösen, szintén mondom, a primőr vonatkozásban - olyan nitrátbevitelt jelent a fiatal szervezetbe vagy bármelyikbe, hogy beláthatatlanok a követk ezmények. Hosszú volna ezt sorolni, és most nem az a feladat, hogy tanítsuk a szakmát, hiszen erre hosszú évek kellenek, de a figyelmet fel lehet kelteni. Egy fontos dolgot elmondanék, az időbe még belefér. Magyarország gyomtengerben úszik! Minden ötödik e mber - a lakosság 20 százaléka - allergiás! Csak azt veszi észre, hogy zsebkendőt kell használnia. Ezen az állapoton is változtatni kell. Az ambróziarelációt, a parlagfüvet sokan nem is ismerik. De az is gond, hogy hogy írják le a növényvédő szert. Sokan n em tudják, hogy külön kell írni. De sorolhatnám az elkeseredésemet, ami motiválja a felszólalásomat. Végezetül annyit mondanék: a gyomtengerből is ki kellene mennie az országnak, mire az Unióba belép, a szemétből is; ennek pedig az a legfontosabb feltétele , hogy együttesen tárgyaljuk a két törvényt, úgy, ahogy ezt már a mezőgazdasági bizottság is javasolta. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Úgy gondolom, hogy nem tévedünk, szakmailag fölemelt fejjel távozhatunk. Köszönöm szép en. (Taps.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kapronczi Mihály képviselő úr kért kétperces hozzászólásra lehetőséget, a MIÉP képviselőcsoportjából. Öné a szó. KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP) :