Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 2 (124. szám) - Az ülésnap megnyitása - A növényvédelemről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - CSATÁRI JÓZSEF (FKGP):
794 Én egy kicsit elfogult vagyok ezzel a törvénnyel, meg az általam benyújtott növényvédőmérnöki, növényorvosi hivatásrendi kamara létrehozásával is, mivel én magam is növényvédő agrokémiai szakmérnök vagyok, és ezt a szakmát nem csak tanultam, hanem gyakorlom is. Olyan neves tanárom ül a padsorban, mint Sáringer Gyula akadémikus professzor úr, aki annak idején, amikor tanított, jól belém verte a tudományt, én komolyan vettem, amit mond, és a gyakorlat igazolja az ő szavát és tanít ásait. Ez a személy, bár igen halk szavú, a FideszMagyar Polgári Pártnak az egyik oszlopos tagja, úgy gondolom, ötvenéves szakmai múltjával el fogja mondani a véleményét, és alig várom, nagyonnagyon várom a véleményét és a kioktatását is, amely kell azok nak, akik kevésbé tájékozottak a szakmát illetően. Olyan törvénnyel vagyunk kapcsolatban, amelyről tényleg csak túlzó fokon lehet mondani, hogy nagyon jó. De viszont igazán akkor lesz jó, ha figyelembe veszi azokat a módosító indítványokat és a sajátomat i s, amelyben javaslom, hogy vonják be a növényvédőtársadalmat a törvény sikeres végrehajtásába, ugyanis nem képzelhető el a törvény sikeres végrehajtása, alkalmazása, ha a növényvédőtársadalmat nem ismerik el. Ez a közel háromezer főt számláló társaság me g tud élni, a szakmát tudja, és nem gyorstalpalón végezte, vagy nem kinevezés útján került arra a pozícióra, arra a szaktekintélyre, ahol van, hanem komoly munkával, komoly tanulással. Ezt rendkívül fontos elmondani, mert a mai gyakorlat azt mutatja, hogy nagyon gyorsan kineveznek embereket komoly beosztásra - ez nem baj , akik elhiszik magukról, hogy ők az általuk vezetett, irányított szakmákat magas szinten tudják, holott senki sem polihisztor, vannak részterületek, amiben csak szakmai elmélyedéssel és u tánanézéssel lehet tájékozódni. Nem kívánnék tovább beszélni a növényvédelmi törvény jóságáról - ez nagyon jó. És tényleg, ami eddig elhangzott, nagyon köszönöm az előttem szóló képviselőknek a felszólalását, teljes mértékben egyetértek vele, különösen abb an, hogy én is megdicsérem a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium munkatársainak áldozatos munkáját, hogy ezt ilyen szinten készítették el. De ők sem titkolták és titkolják, hogy azért készült el ilyen szinten ez a munka, mert nagyon sok szakem bernek a véleményét meghallgatták és alkalmazták is, és komoly, felelősségteljes letétemény az, ami itt előttünk olvasható. Mindenkinek felhívnám a figyelmét egy nagyon fontos dologra a növényvédelmi törvénnyel és az általam benyújtott, már lassan szakálla s növényorvosi hivatásrendi kamarával kapcsolatosan: ez nem pártpolitikai ügy, hanem szakmapolitikai ügy, amely mindennél fontosabb. Miért is? Véleményem szerint mindenkinek a legfontosabb az egészsége, a sajátja, családjáé, fontosabb a vagyoni gyarapodásn ál, fontosabb bárminél. Ha ezen egy kicsit elgondolkodunk, és azon is, hogy Magyarország az európai országok közül az utolsó helyen áll az átlagéletkor vonatkozásában, elgondolkodtató, hogy miért is. Nem akarom rányomni a bélyeget arra, hogy esetleg saját magunkat mérgezzük, de azt elmondhatom, hogy esetleg nem látjuk be felelősségteljesen, hogy komoly problémáink lehetnek abból, ha csak elnagyoljuk, vagy legyintünk egyes dolgokra. Tudni kell, hogy a növényvédő szer méreg, tehát az nem kanálra kent és tejfö lként fogyasztható valami, hanem méreg, és nagyon vigyázni kell vele. Nem szeretném, ha olyan esetek következnének be sorozatban, mint ami most is van például a ciánszennyeződés vonatkozásában - környezeti katasztrófák, ökológiai megbontások lesznek, hisze n ez itt is bekövetkezhet. Közel 20 millió kilogramm növényvédő szert használunk fel évente, ami nem kevés. Azt is tudjuk, hogy közel 804 növényvédő szer van, 400 hatóanyaggal, és azt is tudjuk, hogy ha ezeket rosszul használjuk, akkor több hibát követünk el: egyszer azt, hogy mérgezzük saját magunkat, és veszélyeztetjük családunk egészségét, másodszor pedig olyan kiadásokba verjük magunkat, ami nagyon nagy kiadás, és ez a kiadás a mostani növénytermesztésben nagyonnagyon fontos szerepet játszik, hogy miné l költségtakarékosabb legyen a gazdálkodás, nem beszélve a környezeti terhelésről, amely kapcsán Magyarország azért elmondhatja, hogy az európai országok közt nem mondható túlságosan mélyen környezetterheltnek, tehát ezekre vigyáznunk kellene.