Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. február 7 (116. szám) - A műemlékvédelemről szóló 1997. évi LIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
76 funkcióátadás is történik, és a Szentszék és az állam közötti megállapodás az én tudomásom szerint - de javítsanak ki, ha rosszul tudom - csak az ingatlanátadásokról rendelkezett. Nos, két alkalommal is meg kellett kérdeznem a miniszter urat, és a második válasza - amely tulajdonképpen hat kérdése mre adott válaszát jelenti - egyáltalán nem megnyugtató. Úgy látom, hogy nincs kialakult álláspontja az egészségügyi miniszternek e tekintetben, de még egyszer mondom, ezt a vitát majd nyilván máshol kell lefolytatni. Remélem, arra is sikerült rámutatnom, hogy a miniszter úr által beterjesztett törvényjavaslatnak egy szakasza mennyire összefügg egészen más kérdésekkel. Nos, Donáth képviselőtársammal úgy ítéltük meg, hogy az a korrekt, ha egy módosító javaslatban megpróbáljuk kezelni a kialakult helyzetet. N evezetesen, azt indítványozzuk, hogy 2002. december 31ei határidővel kerüljön ki az állami tulajdonból. (Babák Mihály közbeszól.) Azt mondja Babák képviselőtársam, hogy vicces. Egyáltalán nem vicces, ha a betegek oldaláról közelíti meg, azon betegek oldal áról, akiknek az ORFIra mint országos intézményre óriási szükségük van, és egyetlen lehetőségük a gyógyulásra. Akkor majd nem lesz vicces! És ha meg tetszik kérdezni azt, hogy az irgalmas rend milyen egészségügyi szakmai programmal rendelkezik, hol van az az egészségügyi intézmény, amelynek ma már át kellene adnia ezt az ingatlant, tulajdonba kellene venni, milyen feltételekkel rendelkezik, és ha erre meg tetszik kapni a választ, akkor majd rájön Babák képviselőtársam, hogy egyáltalán nem vicc, amiről besz élek! Azt, hogy ez ne lépjen azonnal hatályba, az is indokolja, hogy maga a kormány a birtokba adást csak 2001. január 1jétől tervezte. Tehát azt gondolom, hogy igenis indokolt a hatálybaléptetés megváltoztatása. Mi egy későbbi időpontban gondolkodunk, me rt úgy ítélem meg, hogy számos feltételnek meg kell felelni addig az időpontig, ameddig a birtokba adás bekövetkezik. Az én meglátásom szerint a módosító javaslatunk - amely tulajdonképpen kitolja a műemléki épület, a Hildudvar kikerülését az állam tulajd onából - két dologra ad lehetőséget a kormánynak. (Dr. Kosztolányi Dénes: Hármat mutattál!) Bocsánat, akkor elnézést, a piton volt a harmadik. (Dr. Kosztolányi Dénes közbeszól.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Urak! Ne kiabáljunk bele egymás szavába, mint a kisbíró választás... KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Tehát két lehetőséget kínál a kormánynak. Az egyik lehetősége a kormánynak, hogy ezalatt az idő alatt gondoskodik a műemlékvédelem feltételrendszeréről, megteremti a megfelelő garanciákat arra, hogy aki átveszi, ezt tudja biztosítani, és ez alatt az idő alatt ahhoz, hogy a funkcióval történő birtokba adás is bekövetkezzen, rendezi az együttműködés jövőbeni feltételrendszerét. Olyan együttműködési feltételrendszert kell kialakítani, amely biztosítja a betegek tisztességes, korrekt ellátását. Ezt egy olyan intézménnyel kell rendeznie majd a kormánynak, amely ma még nem létezik a legjobb tudomásom szerint. A második lehetőség pedig, amire már Donáth képviselőtársam utalt, hogy ha ez előbbi felté telrendszer nem teljesíthető, akkor elkezd tárgyalásokat a másik kötelezettség oldásáról, nevezetesen arról, hogyan lehet adott esetben pénzbeli... - mert ez nem újdonság, hiszen ezt más egészségügyi létesítmények esetében is csináltuk, tudnék is rá példát mondani, tehát ahol az egyházzal megállapodásra lehet jutni, hogy egy pénzbeli kárpótlással ezt a funkciót váltsa ki a kormány. Azt gondolom, hogy a mostani hozzászólásommal és Donáth képviselőtársam hozzászólásával sikerült - legalábbis reményeim szerint - rávilágítani arra, hogy a benyújtott törvényjavaslat átgondolásra érdemes. Érdemes megfontolni azokat az érveket, amelyekről szóltam. Egyébként az egész ügynek hosszú története van (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: '48ig!) , hiszen ez a probléma még... Tessék? Nem '48ig, hanem a '8889es időkre is vissza lehet gondolni. Érdemes lenne megnézni, hogy akkor a Hildudvarral kinek mi volt a szándéka. Legalább eddig az időpontig érdemes visszamenni, de hogy ezt a törvényt ilyen módon, módosítás nélkül, nem szabad csak technikai természetűnek tekinteni, és nagyon gyorsan megszavazni, abban biztos vagyok.