Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 1 (123. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Energia Hivatal 1998-99. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ZAKÓ LÁSZLÓ, az FKGP képviselőcsoportja részéről:
703 keresztül erőltetett ütemű karbantartási, illetve rekonstrukciós tevékenységet folytatva a szolgáltatók megújítanák eszközállományukat. Egyet kell értenem a beszámoló azon megállapításá val, mely szerint a legtöbb panasz a hálózatfejlesztési hozzájárulás kapcsán érkezik a hivatalnak címezve. Tudomásul kell vennünk, hogy a villamos energia ára a szükséges fejlesztési igényeknek csak kis hányadát tartalmazza. A fogyasztók, ügyfelek viszont erről nem sokat tudnak. Hathatós információval tudna segíteni a Magyar Energia Hivatal ezen a hiányosságon. Ugyanakkor e témában a jövőre is fel kell készíteni az ügyfeleket, mivel nagyon sok fogyasztó nincs tisztában azzal a helyzettel, hogy a hálózatfejl esztési forrás által megszerzett teljesítmény az ingatlan értékét jelentősen növeli. A fogyasztók hatékony energiatakarékosságra ösztönzése jelenleg országos szinten csak korlátozott mértékben megoldott. Nem feltétlenül kell a Magyar Energia Hivatalnak ezz el a kérdéssel közvetlen módon foglalkozni, viszont neki kellene életre hívni, támogatni azokat a szervezeteket, vállalkozásokat, amelyek hathatós segítséget nyújthatnának az energiafogyasztóknak a racionális, energiatakarékos energiafelhasználásban. A Mag yar Energia Hivatal jövőbeni feladatai közül kiemelkedőnek tűnik az új energiatörvények megalkotása, illetve a törvények kialakításában való aktív közreműködés. Itt érdekképviseleti szervként a felhasználók oldaláról nézve kell a jó törvény megalkotásában részt vennie. A hivatal autonomitásának növelése szükséges annak érdekében, hogy a hatáskörébe tartozó feladatok terén a döntéseit érvényesíteni tudó hatóságként járhasson el a fogyasztók védelme, valamint az állami érdekek érvényesítése érdekében, figyele mbe véve az energiaszektor zavartalan, biztonságos és gazdaságos működését is. Az energiapiac nyitását követően nemcsak hogy szükség van továbbra is a szabályozó Magyar Energia Hivatal tevékenységé re, hanem a versenypiac fokozatos kibővítése következtében a hivatal szerepe felértékelődik. Ha a hivatal nagyobb függetlenséget kap, akkor a beruházók is nagyobb biztonságban érzik magukat a hosszú távon kiszámítható szabályozás eredményeképpen, s feltehe tően nagyobb lesz a beruházási kedvük is. Márpedig a villamosenergiapiac nyitása után az igazi verseny akkor fog megindulni, ha az erőművi termelés terén túlkínálat jelentkezik. A hivatal függetlenségével a fogyasztók is nagyobb biztonságban érezhetik mag ukat, hiszen a verseny tisztasága, a versenykorlátozás kizárása, a monopolhelyzet megakadályozása, a versenypiacon kialakuló árak letörése mind a fogyasztók érdekében történik. A közüzemi szolgáltatás biztonsága, valamint a versenypiac hatékony működése cs ak akkor képzelhető el, ha a hálózatokhoz bárki szabadon, diszkriminációmentesen hozzáférhet. Mivel a rendszerirányító és a hálózatokat üzemeltető társaságok továbbra is hosszú távon monopolhelyzetben maradnak, ezért szabályozásuk, valamint az átviteli, el osztói, rendszerirányítói tarifa kialakítása és folyamatos felülvizsgálata a hivatal kiemelt feladatát fogja képezni. A verseny, de a közüzemi szolgáltatás számára is fontos, hogy az előbb említett feladatokat egy önálló, autonóm hatóság, a Magyar Energia Hivatal lássa el. A hivatal tevékenységét, hatáskörét törvényi szinten lenne célszerű szabályozni úgy, hogy a hivatal nagyobb önállóságot kapjon az árak, tarifák területén, megtartva a befolyásolás lehetőségét a fogyasztói átlagos árszintre. Az önállóságna k meg kell nyilvánulnia többek között abban is, hogy a hivatal határozatait csak bíróságnál lehessen megtámadni. Tisztelt Képviselőtársaim! Zala megyei képviselőként örömmel tapasztalom, hogy a beszámolási időszakban rohamosan nőtt a vezetékes földgázzal e llátott települések száma a Dunántúlon is. Mindez nagyon jó, mert azt jelenti, hogy az olcsó, modern, környezetkímélő energiahordozó egyre szélesebb körben válik elérhetővé. A korszerű infrastruktúra nélkül ugyanis több dunántúli térség hátrányba kerülne a befektetőkért folyó küzdelemben. Természetesen tudom azt is, hogy ez főleg azért vált lehetővé, mert az elmúlt évek gázáremelései lehetőséget teremtenek az aprófalvas térségek valamivel gazdaságosabb gázellátására. Meg kell említenem azt, hogy a gázhálóza t fejlesztésének területén nemcsak az eddig monopolhelyzetben lévő hagyományos gázszolgáltatók tettek lépéseket,