Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. február 29 (122. szám) - Határozathozatal Füle István (MSZP) interpellációjára adott válaszról - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
612 Ugyanakkor az Európai Unió és Magyarország más helyzetben van, ezért Magyarországnak és az Európai Unió tagállamainak eltérő külpolitikai magatartást kell követniük, még akkor is, ha mi teljes mértékben osztjuk az Euró pai Unió véleményét és aggodalmait. Így ez a találkozó a magyar külpolitika megfogalmazott magatartásával, nevezetesen, hogy mi nem kívánunk semmiféle szankciót bevezetni, különös tekintettel arra, hogy Magyarországnak nincsenek multilaterális kapcsolatai Ausztriával, ezzel az állásponttal ez a találkozó teljes mértékben összhangban áll. Hadd hangsúlyozzam, hogy ez az álláspont meggyőződésünk szerint összhangban áll az Európai Unió álláspontjával is. Harmadszor: ön az osztrák külügyminiszter, illetőleg korm ány nemzetközi elszigeteltségéről beszél. Engedje meg, hogy egy kicsit ezt is viszonylagosítsam, képviselő úr. Az Európai Unió miniszteri tanácsain, legutóbb a külügyminiszter az általános ügyek tanácsán, de szlovén, horvát partnerével is találkozott, sőt napokon belül sor kerül Schüssel kancellár úr svájci látogatására is. Tehát csínján bánnék a nemzetközi elszigeteltség bejelentésével, illetőleg megállapításával. Negyedszer: ön úgy fogalmaz, hogy kételyek vannak a magyar kormány álláspontját illetően az E urópai Unió tagországaiban a mi elkötelezettségünk iránt az európai normák tekintetében. Tisztelt Képviselő Úr! Semmilyen mérvadó nemzetközi tényező ezt a vádat nem erősíti meg, hogy bárkiben is kételyek lennének Magyarország európai normák iránti elkötele zettsége tekintetében. Ami a Tudjmanféle horvát vezetéshez fűződő különleges kapcsolatunkkal kapcsolatos kételyeket illeti, hadd húzzam alá azt, hogy mi nem a horvát vezetéshez, hanem Horvátországhoz viszonyultunk és építettünk ki minősített kapcsolatokat . Úgy ítélem meg, hogy a horvát események egyértelműen a magyar külpolitikát igazolták. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkár úr válaszát. (1 4.20) DR. SZENTIVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ) : Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön válaszából arra a következtetésre jutottam, hogy ön a lényegét nem értette meg annak, amit kérdeztem. (Moraj a Fidesz soraiban.) A lényege a kérdésemnek a látogatás üzenete volt, mert en nek a látogatásnak kifelé és befelé egyaránt káros és riasztó üzenete van. Kifelé azt üzeni, hogy mi csak kényszeredetten, vonakodva fogadjuk el az Unió alapértékeit, befelé bátorítja a magyarországi szélsőséges erőket, és elkeseríti mindazokat, akik hiszn ek egy szélsőségektől mentes, demokratikus Magyarország jövőjében. Köszönöm szépen, a választ nem áll módomban elfogadni. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpelláló képviselő úr nem fogadta el az államtitkár válaszát. M egkérdezem az Országgyűlést, elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 152 igen szavazattal, 84 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett a választ elfogadta. Határozathozatal Füle Istv án (MSZP) interpellációjára adott válaszról ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) :