Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. február 29 (122. szám) - Herényi Károly (MDF) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Ismét az M7-es sorsáról" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - HERÉNYI KÁROLY (MDF):
605 ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. VÁRHEGYI ATTILA , a Nemzeti Kulturális Minisztérium államtitkára : Hadd kezdjem az utóbbi kérdéssel. Nagyon választ tudok adni. Azért nem Bán Ferenc - aki egyébként kiváló építész, és akivel korrektül a kormány le is zárta a szerződését , ő az Erzsébet térre tervezett színházat, és erre valószínűleg képviselő úr is emlékszik, nem pedig a Dunapartra. Ami a bíráló bizottság elnökét illeti: törvény írja elő az elnök személyét, hogy a beruházónak kell az elnököt adni. Ami pedig Kovács urat illeti: azt hadd tegyem hozzá az ön által elmondottakhoz, hogy építészről van szó, és egyébként köztisztviselő, tehát ilyen módon őt azért a törvényi kötöttségek és a szakmai kötöttségek e tekintetben is terhelik. Ami pedig a személyemet illeti: engedje meg, képviselő úr, hogy azt mondjam, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Én egy tag vagyok, és ezt a felkérést vállaltam ebben a bizottságban, mert úgy érzem, hogy egy megtisztelő feladat bárki számára, ha egy ilyen bírálatra fölkérik. Amiért nem nyilvános pályázat, az pedig az, hogy volt nyilvános pályázat, több mint 70en vettek részt, és a kamarával egyetértésben a törvé ny betűi alapján írta ki a kormánybiztos úr a meghívásos pályázatot. (Taps a Fidesz és a Kisgazda Párt soraiban.) Herényi Károly (MDF) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Ismét az M7es sorsáról" címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Herényi Károly úr, az MDF képviselője kérdést kíván feltenni a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszternek: "Ismét az M7es sorsáról" címmel. A képviselő urat illeti a szó. HERÉNYI KÁROLY (MDF) : Tisztelt Miniszter Úr! Két es ztendővel ezelőtt sokat beszéltünk az M7es továbbépítéséről, fejlesztéséről, és tettük ezt azért, mert átéreztük az ottélők nehéz helyzetét, mert ismertük a 70es út túlterheltségét és az ebből adódó fokozott balesetveszélyt. Mindnyájan tudjuk, hogy milye n nehéz a helyzet, tudjuk, hogy nyáron ezen az úton átkelni a száguldozó kamionok között, egy túlélési verseny megpróbáltatásival egyenértékű. A megyei baleseti statisztikák szerint messze a 70es út, a Balatonparti út a legveszélyesebb, itt történik a le gtöbb baleset. A múlt héten egy súlyok kamionbaleset következtében idézőjelben hála istennek nem emberek pusztultak el, csak lovak. De az csak isteni szerencse, hogy veszélyes anyagokat szállító kamionok nem okoztak idáig olyan környezeti katasztrófát és o lyan elháríthatatlan bajt, aminek ki vagyunk téve. A múlt héten a gazdasági bizottsági meghallgatáson arról értesültünk, hogy 2002ig az eddigi tervekkel ellentétben legfeljebb arról lehet szó, hogy az AligaZamárdi közötti szakasz másik oldala megépül, és egy teljes autópálya lesz az M0ástól Zamárdiig. Na most, ha ez így lesz, akkor ez a Balatonparton élők helyzetét egy jottányit sem fogja javítani, legfeljebb annyi történik, hogy a régi rossz úton nem zötykölődve fogunk Zamárdiig menni, de Zamárditól vé gig a Balatonparton ugyanolyan balesetveszélyes és ugyanolyan nehéz lesz a közlekedés. Én tisztelettel azt kérdezem a miniszter úrtól, hogy tekintettel a késésre, a tervezési és kivitelezési késésekre, láte lehetőséget arra, hogy ne az Aliga és Zamárdi k özötti másik két sáv épüljön meg a következő kéthárom esztendőben, hanem megtartva a mostani két sávot Aliga és Zamárdi között, mintegy 30 kilométerrel hosszabbítsuk meg a Balatonparton a gyorsforgalmi utat, mert igazából ez tehermentesítené a Balatonpa rtot.