Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. február 29 (122. szám) - Lentner Csaba (MIÉP) - a belügyminiszterhez - "Szegény gazdagok? Avagy nem tartja-e indokoltnak és időszerűnek a Demszky Gábor vezette Fővárosi Önkormányzat pénzügyi működését az Állami Számvevőszékkel teljeskörűen átvizsgáltatni?" címmel
606 Kedvező válaszát várom. (Taps.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Katona Kálmán, közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter úr válaszol. KATONA KÁLMÁN , közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! A gyorsfo rgalmi program, a kormány tízéves gyorsforgalmiútprogramja valóban azt tűzi ki, amit a képviselő úr elmondott, tehát Zamárdiig lenne meg az autópálya. Itt nem tervezési, hanem finanszírozási problémák voltak tavaly, ezt azt gondolom, hogy most már az egés z Ház tudja. A továbbépítés májusban kezdődik vagy folytatódik, az M7es hat szakasza elindul, 12 szakaszra van pillanatnyilag bontva ez a munka. Amit a képviselő úr felvetett annak érdekében, hogy gyorsabban tudjunk építeni, ma a kormány úgy döntött, hogy az NA Rt., illetve a MFB alaptőkéjét megemeli, és azt a feladatot adta a társaságnak, hogy gyorsabban és lehetőleg olcsóbban építse tovább az autópályát, illetve gyorsforgalmi utat. Az a kérdés, amit felvetett, az egyik oldalról nagyon logikusnak tűnik, é s mint rendszeresen arra közlekedő, én ezt messzemenően támogatom. Ugyanakkor azt el kell mondanom, hogy a BalatonaligaZamárdi közötti szakasz felújítását is el kell végezni, ami azt gondolom, hogy úgy lenne praktikus, ha közben már megépülne a másik sáv, és utána fel tudnánk építeni. A továbbépítést ezzel együtt én meggondolom, és a javaslatát tovább viszem a Nemzeti Autópálya Rt.nek, mert mint közlekedő messzemenően jónak tartom ezt a gondolatot, tehát ezt én átbeszélem a szakértő kollégákkal, és majd f ogok a képviselő úrnak személyesen válaszolni. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Viszontválasz illeti meg a képviselő urat. HERÉNYI KÁROLY (MDF) : Nagyon szépen köszönöm a miniszter úr válaszát, és nagyon kedvezőnek gondolom, hogy ezen a javaslaton el fognak gondo lkodni. Éppen most 29 esztendeje, hogy először kaptak ígéretet 1971ben az ottélők, hogy tovább fogják építeni az M7est. Én nagyon bízom abban és remélem, hogy most végre ez az ígéret valóra is válik, hiszen az ottélőknek nemcsak baleseti és nemcsak közle kedési szempontokból fontos a továbbépítés, hanem a megélhetésük szempontjából, hiszen az idegenforgalom fejlesztése, fejlődése elképzelhetetlen az úthálózat javítása nélkül. Úgyhogy köszönöm ezt a biztató választ, és az ottani lakosokkal együtt várjuk a k edvező fejleményeket. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. (Katona Kálmán jelzi, hogy nem kíván válaszolni.) Nem kíván élni a viszontválasz lehetőségével. Lentner Csaba (MIÉP) - a belügyminiszterhez - "Szegény gazdagok? Avagy nem tartjae indokoltnak és időszerűnek a Demszky Gábor vezette Fővárosi Önkormányzat pénzügyi működését az Állami Számvevőszékkel teljeskörűen átvizsgáltatni?" címmel