Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. február 28 (121. szám) - A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági bizottság előadója:
528 szerződésben, időlegesen úgy engedi át a jogosultnak, hogy azzal együtt piaci monopóliumot biztosít. Az álla m vagy az önkormányzat a tulajdonát akkor adja koncesszióba, ha ezáltal a köz javára hatékonyabban biztosíthatja a tulajdon működtetését. Ha valamit koncesszióba adnak, az mindig időleges átengedést jelent, és nem jár a köztulajdon elidegenítésével. A konc esszióba adott köztulajdon tehát mindig megőrzi eredeti tulajdoni formáját, és ebből adódóan nem szűnik meg a kapcsolata a közérdekkel, továbbra is annak szolgálatában kell állnia. A közérdek védelme pedig megkívánja, hogy a koncesszióba adással kapcsolato s ügyintézés átlátható, nyomon követhető legyen. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvény jelenlegi szövege tartalmazza ugyan, hogy a koncessziós eljárásban a pályázatot nyilvánosan kell meghozni, ám nem tartalmaz kifejezett rendelkezést és előírást az elbírál ással kapcsolatos eljárás és a megkötött koncessziós szerződés nyilvánosságára nézve. Az adatvédelmi törvény rendelkezései alapján teljesen egyértelmű, hogy mind a koncessziós pályázatok elbírálásával kapcsolatos eljárás, mind pedig a koncessziós szerződés nek a pályázat elnyerésével összefüggő elemei közérdekű adatnak minősülnek, s mint ilyen, a polgárok számára megismerhetők. Ezzel szemben a koncessziós törvény jelenlegi szabályozása lehetőséget ad arra, hogy az ilyen adatok nyilvánosságra hozatalát, üzlet i titokra hivatkozással, a polgári törvénykönyv alapján meg lehessen tagadni. A kormány egyetért az adatvédelmi biztos úr álláspontjával, amely ezt a visszásságot alkotmányossági szempontból sérelmezi, és egyértelmű jogi helyzet megteremtését igényli a mag a részéről is. A kormány abból indult ki, hogy a közérdekű adat megismeréséhez fűződő alkotmányos alapjog érvényesülése nemcsak egyszerű szabályozást igényel, hanem elengedhetetlenül szükséges a közügyek intézésének átláthatóságához. Tisztelt Képviselőtárs aim! A törvényjavaslat kiegészíti a törvény jelenlegi szabályozását, és előírja, hogy a koncessziós pályázat elbírálásáról készüljön emlékeztető. Az emlékeztető tartalmazza a pályázat elbírálása szempontjából lényeges körülményeket, az emlékeztető legyen m indenki számára nyilvános. Előírja továbbá a törvényjavaslat, hogy a koncessziós szerződés közérdekű tartalmi elemeinek nyilvánosságát biztosítani kell. A törvényjavaslat szerint ez a kiegészítés igen korrekt, hiszen nem a koncessziós szerződés nyilvánossá gáról, hanem a benne foglalt közérdekű adat nyilvánosságáról rendelkezik. Meg kell említeni, hogy miután a koncesszióról szóló törvény a valamennyi ágazatra érvényes, alapvető szabályokat tartalmazza, így a törvényjavaslat szerinti kiegészítés szintén vala mennyi ágazatra kötelező érvényű lesz. A törvényjavaslat emellett biztosítja annak a lehetőségét is, hogy egyes ágazati törvények további adatok emlékeztetőbe való felvételét is előírhassák. Tisztelt Képviselőtársaim! Valahányszor megtörténik egy felemás j ogi helyzet világos rendezése, mindig egy esélye szűnik meg annak, hogy bárki a közérdek kárára használhassa ki a szabályozást. Az önök előtt lévő törvényjavaslat része annak a jogalkotási folyamatnak, amelynek célja megszüntetni a közügyek intézése átláth atóságának és az ezt nehezítő, félreérthető szabályozásoknak a mennyiségét. A kormány számára ezért is volt jelentős ez a látszólag apró, de lényegi módosítás. Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és arra kérem önöket, hogy szavazatukkal is támogassák az átlá thatóságot, a törvényjavaslat elfogadását! Köszönöm kiemelt figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Göndör Istvánnak, a gazdasági bizottság előadójának, ötperces időkeretben. GÖNDÖR ISTVÁN , a gazdasági bizottság előadója : Köszönöm szépe n a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság a február 22ei ülésén megvitatta a T/2094. számú törvényjavaslatot, a koncesszióról szóló '91. évi XVI. törvény módosításáról.