Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. június 13 (147. szám) - T. Asztalos Ildikó (SZDSZ) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Kisgazda botrányok Borsod-Abaúj Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ):
3368 kavarodott volna ez a botrány, és nem egy képviselőről lenne szó, vajon akkor is eljutottunk volna oda, hogy kiderül, mi is történt ennél a hitelezésnél. Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön papírjából talán nem derült ki, de ez a hitelezés nem az előző kormány alatt történt, hanem az idén, 2000ben nyújtotta az MFB ezt a hitelt. Az idén történt ez a hitelbírálat, amikor nem vette észre, vagy amikor meg lehetett téveszteni. Számunkra, számomra nem megnyugtató, hogy ha egy bankot 49 millió forintos hitelnél ilyen módon könnyen meg lehet téveszteni, és ez csak akkor derül ki, amikor országos botrány lesz belőle egy más akció, egy területfoglalás miatt, akkor erre a bankra bízunk 600 milliárd forintot. Ezért nem tudom elfogadni a válaszát, nem tudom elfogadni a titoktartást, a titkolózást. Köszönöm. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. A képviselő ú r nem fogadta el az államtitkár úr válaszát. Kérdezem tisztelt képviselőtársaimat, önök elfogadjáke. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 151 igen szavazattal, 94 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadt a az államtitkár úr válaszát. T. Asztalos Ildikó (SZDSZ) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Kisgazda botrányok BorsodAbaúj Zemplén és SzabolcsSzatmárBereg megyében" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! T. Asztalos Ildikó, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője, interpellációt nyújtott be a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez, "Kisgazda botrányok BorsodAbaújZemplén és SzabolcsSzatmárBereg megyében" címme l. Öné a szó, képviselő asszony. T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Az elmúlt hónapokban sorozatos politikai botrányok színterévé vált Borsod és Szabolcs megye. A sajtó híradásai alapján szinte mindegy ik botrányos esemény mögött a helyi kisgazda vezetők és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium költségvetési forrásai feltételezhetők. Idő hiányában a páratlannak mondható botránysorozatból csak a borsodiakat foglalom össze. A tavalyi agrárgara nciakeretből megmaradt 5 milliárd forint elköltésével kapcsolatban a sajtóban felröppentek hírek arról, hogy az összeg többségét két olyan tejipari cég kapja, amelyek kormányközeli személyekhez köthetők. Az egyik az Északtej Rt., melynek elnökvezérigazga tója Dobos Ferenc, a kisgazdák borsodi elnöke. Májusjúnius hónapok botrányhőse egyértelműen Dobos Ferenc, aki a sajtóban a borsodi média pénzzel való befolyásolását leíró tanulmány szerzőjeként vált híressé. A legújabb sajtóinformációk szerint az Északtej Rt. fedezet nélkül 203 millió forintot meghaladó kölcsönt adott Dobos Ferenc igazgatósági elnök cégének, a Northmilk Kft.nek. A Northmilk Kft.nek sem vagyona, sem bevétele nem volt, ezért tudni lehetett, hogy a pénzt soha nem fogja visszafizetni. Dobos úr ezzel a lépésével leleményesen az Északtej Rt. mezőgazdasági kistermelőivel, tejipari beszállítóival fizettette meg saját cége tulajdonszerzéseit. Ugyanez a Dobos Ferenc az idén megalapította az Északmagyarországi Gazdaságfejlesztési Kht.t, melynek ta gjai között találhatók a saját csődhelyzetben lévő cégei. Egyes információk szerint