Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 25 (144. szám) - A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. WEKLER FERENC (SZDSZ), a napirendi pont előadója:
3222 az 50 ezer forint, függetlenül at tól, hogy megvontáke tőlük ezt a korábbi csekély összegű ellátást vagy nem vonták meg. Hogy miért javaslom ezt? Az elmúlt években számtalan levéllel fordultak hozzám Magyarország különböző részeiről állampolgárok, akik leveleiből lassan összeállt egy kép. A kép azt mutatja, hogy a legtöbb esetben nem a saját hibája miatt nem jelentkezett valaki korábban, az 1940es évek viharaiban az akkor is járó juttatásért, hanem több okból. Vagy azért, mert az egyik szülő meghalt, a másik szülő kényszermunkatáborban vo lt, vagy azért, mert akikre rábízták a gyereket, idős emberek voltak, jó szándékú idős emberek, nem tudták, hogy jelentkezzenek ezért a hadiárvaellátásért, vagy azért, mert nem mertek jelentkezni, elsősorban a magyarországi németség tartozott azok közé, a kik akkor a kitelepítés időszakában jobbnak vélték, ha nem hívják fel a hatóság figyelmét magukra, vagy az akkori települési vezetők hanyagságából, bár jelentkeztek, nem kapták meg az ellátásnak ezeket a formáit. Idéznék néhány gondolatot ezekből a levelek ből, amelyek alátámasztják az érvelésemet. Az egyik levélíró azt írja: "Helyzetünk szomorú, mivel árvák voltunk, és valami hanyagság végett nem kerültünk rá a nyilvántartási listára. Öreg nagyszülők fogadtak be minket, és velünk együtt tíz gyermeket nevelt ek fel segítség nélkül, nehéz körülmények között. A faluban mindenki megkapta az árvasági pénzt, csak a testvérem és én nem. Segítségét kérve fordulok önhöz, ne engedje, hogy letapossanak bennünket." A másik levélíró azt írja: "Hadiárvapénzt, nem hiszem, h ogy valaha is kaptam, mert nem volt, aki intézze, mert én teljesen egyedül maradtam." A harmadik levélíró hozzáteszi, hogy "1946tól 1951ig Oroszországban voltam mint munkás", ez a munkásév mindenki által közismerten tudott, milyen munkát jelent, és ezért nem tudott jelentkezni. Azt írja egy következő levélíró: "Nekünk, gyerekeknek, az öcsémnek meg volt tiltva, ha valaki kérdezi, a szánkon kiejtsük, hogy édesapánkat az oroszok vitték el. Nem voltak ékszereink, műkincseink sem, amiket visszakövetelhettünk v olna. Nem várhatunk semmit. Amíg ez a két generáció él, a szívekből a gyűlölet tüskéjét csak úgy lehet kihúzni, ha nem tesznek különbséget hozzátartozóik között, a kárpótlást véglegesen lezárják." Olyan levélíró is volt, aki felhívta a figyelmünket arra, h ogy Magyarország lakosai, polgárai, állampolgárai közül 200250 ezren orosz hadifogságban voltak. Amíg ezekről az emberekről nem derült ki, hogy meghaltak, értelemszerűen az itt maradt árvák, egyedül maradt gyerekek nem nyújthattak be hadiárvaellátást. Ug yanabba a körbe tartoznak azok is, akiknek a szüleit vagy egyik szülőjét eltűntnek nyilvánították a háborús cselekmények után; amíg véglegesen nem kapták meg a halált igazoló okiratot, szintén nem fordulhattak hadiárvaellátásért a korábbi időszakban. Tehá t mindezen érvek alapján és az ország költségvetéséhez képest csekély összeg ismeretében én arra kérem a tisztelt Országgyűlést, függetlenül attól, hogy ki melyik frakciónak a tagja, hogy támogassa ezt a javaslatot; amennyiben jobbító szándékú módosító jav aslatot tud vagy jobb megfogalmazást tud tenni, mint én, vagy tettünk korábban a képviselőtársaimmal, akkor természetesen ezt szívesen fogadom. Azt nyilván nem tudom vállalni, hogy ennek a törvénymódosító javaslatnak a keretében hozzunk be újabb problémáka t, mert sajnos vannak más jellegű problémák is, én annak örülnék, ha ezt a kérdést le tudnánk zárni igazságosan és az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően oly módon, hogy ha már az Országgyűlés vállalt egy kárpótlás jellegű térítést, természetesen nem v olt kötelező és ma sem kötelező az Országgyűlés számára, számunkra, hogy kárpótoljuk a múlt sérelmeit, de ha elkezdjük ezt a kárpótlást, akkor nem tehetünk különbséget az érintettek között, és nem tehetünk különbséget aközött, hogy kinek az édesapja hol ha lt meg, és aközött sem, hogy ki milyen hadiárva. Ha hadiárva, akkor járjon neki az egyszeri 50 ezer forintos támogatás, és azt is szeretném önökkel tudatni, hogy egyre kevesebben vannak ezek az emberek, és az összeghez képest a politikai kár, a politikai f eszültség, különösen egyegy településen belül, ahol egyik ember megkapta, a másik hasonló sorsú nem kapta meg, sokkal nagyobb, mint az a 850 millió forint, amelyet a költségvetésből erre kellene áldoznunk.
