Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 25 (144. szám) - A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/2478. szám.) részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ):
3213 Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája . Az előterjesztést T/1982. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/1982/19. számon kapták kézhez. Megkérdezem a bizottságokat, kívánnake előadót állítani. (Senki sem jelentkezik.) Nem kívánnak. Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott módosít ó javaslatok számára, a közöttük levő belső összefüggésekre és az egységes bizottsági állásfoglalásokra figyelemmel indítványozom, hogy a részletes vita egyetlen szakaszból álljon. Kérem, aki egyetért a javaslattal, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) M egállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége elfogadta a javaslatot. Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 117. pontjai alapján. Megkérdezem, kíváne valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem, így a részletes vitát lezárom. Nyilván Várhegyi Attila államtitkár úr sem kíván válaszolni, hiszen nem volt vita. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról a következő ülésünkön határozunk. A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/2478. szám.) részletes vitája ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája . Sasvári Szilárd önálló indítványát T/2478. számon, a kulturális bizottság ajánlását pedig T/2478/2. számon kapták kézhez. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az előterjesztőt a mai részletes vitában Szalai Annamária képviselő asszony képviseli. Megkérdezem a kulturális bizo ttságot, kíváne előadót állítani. Pető Iván neve jelent meg a monitoron, de ő már egyéni felszólalásra jelentkezik, nem a kulturális bizottság előadójaként. Tisztelt Országgyűlés! Megnyitom a részletes vitát az előterjesztéshez érkezett módosító javaslatr a. Megadom a szót Pető Iván képviselő úrnak, SZDSZ. DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, egyetlen módosító indítványt nyújtottak be Sasvári Szilárd módosító indítványához. Ezt az egyetlen módosító indítványt én nyújtottam be. A nyilvánosság előtt már többször elhangzott, legalábbis az SZDSZ nevében többször elmondtuk, hogy Sasvári Szilárd javaslatát annyiban kompromisszumos javaslatnak tekintjük, tekintettük, hogy lehet úgy értékelni jószándékúan a médiatörvé nyt módosító javaslatot, hogy ez a javaslat az úgynevezett kuratóriumi elnökség ügyében bizonyos vitapontokat megpróbál fölszámolni. Nevezetesen azt, hogy ne legyen vita arról, hogy hány delegátus kerül a kuratóriumi elnökségbe és milyen alapon, hanem ez ü gyben normatív szabályt kíván megfogalmazni Sasvári Szilárd, nevezetesen azt, hogy minden parlamenti frakció egy kuratóriumi elnökségi tagot delegáljon. Az én javaslatom annyiban kívánja módosítani Sasvári Szilárd javaslatát, hogy egy követelménnyel többne k szeretne megfelelni, és egy ügyben tovább kíván lépni, nevezetesen abban, hogy tegyen eleget a rendszer annak a követelménynek is, hogy politikai értelemben kiegyensúlyozottak legyenek a kuratóriumi elnökségek. Az én módosító indítványom abból indul ki, amit Sasvári Szilárd is tudomásul vesz, hogy a kuratóriumi elnökség ebben a pillanatban az érvényes médiatörvény szerint is politikai alapon delegált, parlamenti frakciók által javasolt kuratóriumi tagokból áll. A médiaügyekben, a különösen közszolgálati m édiumoknál - az Alkotmánybíróság ezt normaként is megfogalmazta, de ettől függetlenül is feltehetően minden, modern demokráciákat