Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 25 (144. szám) - A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - IVANICS ISTVÁN (Fidesz): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
3210 akinek a mandátuma h amarosan lejár, hanem elsősorban azoknak a kormánypárti képviselőknek, akik jelen vannak köztünk, és akik felelősek azért, hogy a szavazásra ezt megismerjük. (15.20) De külön szeretném felhívni a figyelmet egy másik módosító javaslatra, amit viszont a legh atározottabban elutasítunk, nevezetesen egy 15 fideszes képviselő által benyújtott módosító javaslatról van szó, amely kimondaná, hogy az állami költségvetés terhességmegszakítást nem finanszírozhat. Azt kell mondanom, ez egy felháborító módosító javaslat. Mondom ezt azért, mert a benyújtók közül Ivanics képviselő úr jelen van, Surján képviselő úr éppen most elment, ha jól látom, Hargitai képviselő is jelen van, aki aláírta ezt a módosító javaslatot, tehát ezt az MKDSZes módosító javaslatot, ha jól látom, amely kimondaná azt, hogy az állami költségvetés nem finanszírozhat terhességmegszakítást, tehát pénzügyi eszközökkel próbálja ellehetetleníteni az alacsony jövedelmű terhességmegszakítást kérőket. Nos, talán nem kell ecsetelnem, hogy milyen mértékben anti szociális egy ilyen javaslat - odakényszerítené a kuruzslókhoz azokat, akik nem tudnák megfizetni a magasan felemelt terhességmegszakítási térítést. A másik kérdéskör az, hogy milyen támogatásokat ad az állam, és e támogatások tekintetében is különféle áll áspontok jelennek meg. Az egyik álláspont - és itt ismét egy fideszes módosító javaslatot kell felidéznem - az a javaslat, amelyet szintén MKDSZes fideszes képviselők nyújtottak be, amely adókedvezménnyel támogatná a várandós nőket. Nos, ezzel kapcsolatba n fejezte ki aggályait nagyon nyomatékosan Béki Gabriella, és én egyetértek ezekkel az aggályokkal. Ebben az esetben a Fidesz ismét azt a diszkriminációt alkalmazná, hogy az adóköteles jövedelemmel rendelkező terhes nőnél le lehet vonni adókedvezményt, ann ak a terhességét jutalmazza a jelenlegi kormány; ahol nincs ilyen adóköteles jövedelem, mert például egyetemi hallgató az illető vagy munkanélküli, szegény ember, ott nem jutalmazzuk a terhességet - ott inkább ne is legyen gyerek. Igen szelektív életpárti álláspont az, amit a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség meg a hozzájuk csatlakozott fideszes képviselők ebben a módosító javaslatban megfogalmaznak. Annál aggasztóbb ez a javaslat, mert mi tudjuk, hogy most visszavonták, de nagyon aggódunk, hogy majd őss zel az adótörvények vitájában előjön, és most azt mondják kedves fideszes képviselőtársaink, hogy most inkább visszavonjuk, hiszen az abortusztörvény megszavazásához szükségünk van az ellenzéki pártok szavazataira - mert hiszen a koalíción belül igen sokan bejelentették, hogy nem szavazzák meg , ezért most kivesszük a törvényből, és majd visszahozzuk akkor, amikor ezek a balga ellenzéki képviselők már megszavazták nekünk az abortusztörvényt. Nos, ez egy nagyon cinikus magatartás lenne, tisztelt képviselőtá rsaim, nagyon bízom benne, hogy ezt nem fogják megtenni, de ősszel majd fel fogjuk idézni, hogy itt miről is volt szó. A másik kérdés pedig, amiről Béki Gabriella már beszélt, ez az a javaslatunk, ami valóban a gyermekvállalást akarja mindenki számára megk önnyíteni, tehát az a javaslatunk, amely ezúttal is fölveti a kiegészítő nevelési ellátás gondolatát, hogy a családi pótléknak megfelelő összeghez azok a szülők is hozzájussanak, ahol nincs miből levonni a jelenlegi adókedvezményt; tehát ez az adókedvezmén nyel azonos összeg, ami a családi pótlékot egészítené ki. Nos, hadd emlékeztessek arra, hogy egy évvel ezelőtt itt ebben a teremben Surján László képviselő úr - aki mostanáig jelen volt a vitában, most kiszaladt valamiért - azt ígérte, hogy majd ősszel az adótörvények vitájában mérlegelik ezt a javaslatunkat, talán még emlékszik rá Surján képviselő úr, mert valóban ő is rájött arra, hogy mennyien maradnak ki az adókedvezmény intézményéből. Aztán eljött az ősz, és elfelejtették mérlegelni ezt a javaslatunkat . Most ott tartunk, hogy - mint megtudtuk legutóbb tegnap reggel a miniszterelnök úrtól - a kormány ismét az adókedvezményt, a gyermekvállalás utáni adókedvezményt kívánja emelni, sőt, akár adómentességet is bevezetni, a családi pótlék pedig feltehetően me gint nem fog emelkedni. Nos, tisztelt képviselőtársaim, nagyon szelektív életpártiság az, amit a Fideszfrakció és a kormánytöbbség itt tanúsít!