Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 25 (144. szám) - A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP):
3199 abortálás elősegítése vagy mikor nincs. Úgy érzem, nem kerülhetjük el, hogy ezzel is foglalkozzunk, és orvosetikai szemp ontból világos álláspontok jöjjenek létre. (14.20) Volt a javaslataim között olyan javaslat is, amely azt indítványozta, hogy bünteti azt a személyt, aki magzatával együtt az egészséges nőt művi terhességmegszakításra bátorítja, közvetett vagy közvetlen es zközökkel kényszeríti. Úgy gondolom, elfogadom az előterjesztő javaslatát, talán nem ebben a törvényben kell ezt szabályozni, de mindenképpen érdemes foglalkozni vele. Ezt javaslom jogász kollégáim részére, vizsgálják meg, hogy a Btk.ban hogyan és mint le het és ildomos ezt szabályozni. Végezetül szeretném még egy módosító javaslatomra fölhívni a figyelmet. A 45. ponthoz szeretnék egyetlen megjegyzést fűzni, ezt Kósáné Kovács Magda és Láyer József képviselőtársaim nyújtották be. Az adatvédelmi biztos meghal lgatása során is fölmerült ez a kérdés, hogy a tanácsadás során a titkosságot hogyan lehet biztosítani. Úgy látom, hogy kapcsolódó módosító javaslatokkal orvosolható lesz ez a gond. Valóban, a névtelenséget és az adatok védelmét, a személyes adatok védelmé t itt mindenképpen maradéktalanul kell biztosítani. Remélem, hogy ez eredményesen, mindenkinek a megelégedésére megoldódik. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, MDF. DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF) : Köszönöm szépen. Csak Kökény képviselő úrnak az előbb, a 24. ponttal, a súlyos válsághelyzettel kapcsolatos hozzászólására szeretnék reagálni. Szeretném fölhívni képviselőtársam figyelmét az Alkotmánybíróságnak ezzel a résszel foglalkozó döntésére, meghatározására. Szó szerint idézném: "A terhességmegszakításról szóló törvénynek világosan kifejezésre kell juttatnia: a terhességmegszakítás az államnak a magzati élet védelmére irányuló alkotmányos kötelezettségével ütközik, csup án kivételesen, aránytalan sérelmük esetében érvényesülhetnek vele szemben az anya jogai." Szó szerint így szól az alkotmánybírósági döntés. (Közbekiáltás: Indokolás!) Ad is egy megoldási lehetőséget, példát hoz, hogy vannak olyan gyakorlatok, vannak olyan törvények, amelyek az ellenőrizetlen, súlyos válsághelyzetre alapozott terhességmegszakítástól megvonják mindazokat a támogatásokat, amelyeket egyébként a hatóságilag mérlegelhető és ténylegesen súlyos kockázatot, vagy el nem várható terhet jelentő indiká cióknál megad. Tehát akkor, amikor ezt a módosító javaslatot benyújtottuk, a bíróság döntésének szellemiségét figyelembe véve nyújtottuk be. Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Két percre megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak. DR. KÖKÉ NY MIHÁLY (MSZP) : Köszönöm szépen. Csáky András képviselőtársam egy részt idézett az Alkotmánybíróság határozatának indokolásából. Az Alkotmánybíróság valóban tesz kísérletet arra, hogy a válsághelyzetet definiálja, de végül is iránymutatást ad arra is, ho gy az állam életvédelmi kötelezettségének egyéb utakon is eleget tehet, és az előterjesztő ezt a megoldást választotta - szerintem, szerintünk helyesen. Amiért még szót kértem, az Ivanics képviselőtársam hozzászólása, amivel azért szeretnék vitatkozni, mer t itt az ajánlás már sokat citált 4. pontjával összefüggésben, ha jól értem, ő azt mondotta, hogy egyetértene a markánsabban fogalmazott segítő intézkedésekkel, és azzal is, hogy többletszolgáltatások legyenek, de akkor szigorítani kell az abortuszt, mert így jönne létre az egyensúly. Nos, azért vitatkozom, mert meggyőződésem, hogy az abortuszok nagy száma elővigyázatlanság vagy tudatlanság miatt válik szükségessé. Éppen ahhoz is kell az állam