Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 24 (143. szám) - A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 1999. január 1-je és december 31-e közötti tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
3071 Számomra ez is azt mondja, hogy van és lehet sokféle alkotmányos megoldás, csak a Magyar Országgyűlésnek végre el kellene már szánnia magát, amikor ennek a jogintézménynek a továbblépésén, illetve a megvalósításán gondolkodik. A kisebbségi biztos a kisebbségek közéleti részvételének szerepvállalását vizsgálva gyakorlatilag két dolgot feszeget. Az egyik és legfontosabb a valós autonómia, ami felfogása szerint ma nem létezik a kisebbségek világában, és az összes többi ajánlási pon t, amit gyakorlatilag megfogalmaz, arra ad valamiféle fogódzót, hogy hogyan lehet a kisebbségi autonómiát - ez gyakorlatilag a kisebbségi törvény jogintézményeit jelenti - valós tartalommal megtölteni. Az ad hoc bizottság elnökeként én magam is megerősítem azt, amit Csapody képviselő úr a bizottság tagjaként és az MDF vezérszónokaként is megfogalmazott, magam is úgy értékelem, hogy a kisebbségi biztos és munkatársai az elvárhatónál is nagyobb segítséget nyújtanak az ad hoc bizottságnak ahhoz, hogy a feladat aival megbirkózzon. Hiszem azt, hogy az Országgyűlés őszi ülésszakán az Országgyűlés ezt a folyamatot befejezve, amit mi most már egy éve elkezdtünk, ezt a megújított kisebbségi törvényt meg fogja alkotni, és így a kisebbségek valós autonómiához is jutnak. Bauer Tamás képviselő úr itt van már a teremben, hogy azt a rövid kis polémiát, amit az előző napirend kapcsán elkezdtünk, valamelyest is folytassuk. Én két példát hozok fel önmagam érvei mellett arra, hogy ha, mondjuk, a kisebbségi jog területén, ami azé rt az emberi jogoknak nyilvánvalóan egy szerves része, valahol korrekciókat teszünk - és ezt mondom én, hogy korrekciókat teszünk , ez nem jelent feltétlenül visszalépést. Az idő rövidsége miatt én csak utalok ezekre a törvényhelyekre, a kisebbségi törvén y 7. § (1) bekezdése a kisebbségi önazonossággal foglalkozó tételeket fogalmazza meg, a kisebbségi törvény 7. § (2) bekezdése pedig a kettős vagy többes kötődés problematikájával foglalkozik. Erről eddig a kisebbségi törvény valamit állított. Mi, akik az a d hoc bizottságban ténykedünk, egyébként a kisebbségi vezetőkkel egyetértésben és a kisebbségi biztossal teljes egyetértésben, az eddig megfogalmazott tételeken korrekciókat tennénk, és megfogalmaznánk azt, hogy ennek az önazonossági jognak hol találjuk me g egyébként a korlátait. Ezek eddig is működtek, csak a törvény nem ezt deklarálta, és ugyanez igaz a kettős vagy többes kötődésre. Idő hiányában ezt nem tudom kifejteni, de Bauer képviselő úr úgyis meg fogja találni ezeket a törvényhelyeket, és majd egy m ás fórumon akkor erről beszélni tudunk. De ugyanilyen fontosak a kisebbségi biztosnak azok a megfogalmazásai, amit a szószóló kapcsán megfogalmaz, a kisebbségi önkormányzati elnök jogállását illetően megfogalmaz, ezeket az ad hoc bizottság reményei szerint a kisebbségi törvény elfogadásával vagy a kisebbségi törvény módosításával be fogjuk építeni a készülő törvénybe. Azt gondolom, hogy a legfontosabb azonban az, amit a kisebbségi biztos a kisebbségek intézményfenntartó joga kapcsán megfogalmaz, az egész tö rvénymódosításnak gyakorlatilag ez lesz a veleje, és ezen keresztül fogunk érdemi autonómiát biztosítani a kisebbségeknek. Hogy az időmet ne lépjem túl, fontos megemlíteni még egy tételt - és ez is a diszkriminációval függ össze , ez pedig a hadigondozott ak kárpótlása. A kisebbségi biztos jelzi, hogy '96 óta fordul különböző minisztériumokhoz ebben a kérdéskörben, én hiszem azt, hogy a holnapi napon az Országgyűlés elkezdi érdemben tárgyalni ezt a kérdést, és ezt a több éve húzódó problémát úgy oldja meg, hogy az érintettek és a kisebbségi biztos igényeit is kielégíti majd ez a megoldás. Köszönöm a figyelmüket, és javaslom a beszámoló elfogadását. (Taps.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Jakab Róbertné képvi selő asszony, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Szentgyörgyvölgyi Péter képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. Képviselő asszony!