Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 23 (142. szám) - A Budapest Sportcsarnok újjáépítéséről szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő tárgyalása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. BOGNÁR LÁSZLÓ, a MIÉP - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - SZABÓ IMRE, az ifjúsági és sportbizottság elnöke: - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
2878 A törvényjavaslat az ügy fontosságára tek intettel egyszeri és kivételes eljárást határoz meg a tervezési, építésügyi, hatósági engedélyek kiadására. Szokatlan törvényalkotási feladat, de támogatható. Szakemberek véleménye szerint is a javaslat körültekintően és csak a legszükségesebb mértékben té r el az egyébként alkalmazandó hagyományos engedélyezési eljárástól. Alkalmas arra, hogy ebben a formában is érvényesüljön a biztonságos, szakszerű építés és beruházás bonyolításának követelménye, ne sérüljön a jogbiztonság. Nem tagadható, hogy az eljárásb an közreműködő különböző hatóságoknak a gyorsított eljárásban megnövekszik a felelőssége, ezért nagyon fontos, hogy a hatóságok legjobban felkészült szakemberei vegyenek részt már a tervezés stádiumában a különböző egyeztető tárgyalásokon, és az elkészült tervek bírálatában is. Úgy gondolom, ez az ügy a közigazgatási szervek számára nagyon komoly szakmai kihívás, szakszerű és hatékony közreműködésükkel megvalósulhat az új Budapest Sportcsarnok, amely valamennyiünk büszkesége lehet. Végül még egy mondat a Ma gyar Demokrata Fórum részéről is az említett együttműködésről, amely példaértékű, és bízom benne, hogy a továbbiakban is az lesz olyan ügyekben, mint a Budapest Sportcsarnok, vagy akár az árvíz és más hasonló, nemzeti ügynek nevezett kérdésekben. A Magyar Demokrata Fórum természetesen támogatja a törvényjavaslat kivételes eljárásban történő tárgyalását is és az elfogadását is azokkal a bizottság által javasolt és elfogadott módosító javaslatokkal, amelyek már előttünk vannak. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Megadom a szót Bognár László képviselő úrnak, MIÉP. DR. BOGNÁR LÁSZLÓ , a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rövid leszek, nem kívánom igénybe venni a megadott időt. Én is elismétle m, hogy szörnyű volt a látvány, amikor a sportbizottsággal két nappal a katasztrófa után ott álltunk a füstölgő romoknál. Mi a mai cél? Az, hogy politikailag zöld utat biztosítsunk ennek a tervezetnek, hogy végre, mielőbb, ismét megépüljön egy szebb és job b sportcsarnok, és elláthassa azokat a feladatait, amiket a sport, a kultúra ügyében vagy a jótékonysági ügyekben az ország elvár ettől a létesítménytől. Röviden csak annyit, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja támogatja a törvénytervezetet - mind a kivét eles, mind a sürgős eljárást - a végső szavazásnál. Köszönöm a szót. (Taps.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Nagyon szépen köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem Szabó Imre bizottsági elnök urat, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. (Sza bó Imre: Igen.) Igen, kíván. Tessék, képviselő úr! SZABÓ IMRE , az ifjúsági és sportbizottság elnöke : Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szakmai megalapozottságot, jó szándékot és együttműködési készséget tapasztal tunk az előkészítés során. Az itt elhangzottak is abban erősítettek meg, hogy amikor az ifjúsági és sportbizottság a gyorsítás szándékával vállalta ennek a törvénynek az előterjesztői szerepkörét, akkor jó döntést hozott, s ezt a döntését a ma délutáni sza vazás során a tisztelt Ház megerősítheti. Kérem a törvény elfogadását. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalra ma délután kerül majd sor.