Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 22 (141. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár:
2841 ehhez, ami ott történt, a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi vezetésének semmi köze. A Magyar Nemzeti Bank jelenlegi vezetésére a kármentés maradt, tulajdonképpen ugyanaz , mint amit a jelenlegi kormány a Postabanknál csinál. Semmi olyasmi nem derült ki az elmúlt két év alatt, ami miatt a jelenlegi bankvezetés felelőssége joggal felvethető lenne. Az a 70 milliárd, amelyről beszélnek, tulajdonképpen a kormányváltás időpontjá ban már ismert volt. Az, hogy ez a 70 milliárd körüli összeg pontosan mennyi, nyilvánvalóan csak a rossz követelések értékesítése után derül ki, új veszteségek egy nem működő banknál nyilvánvalóan nem keletkezhetnek. Mindig politikai oka van annak, amikor hol a miniszterelnök, hol a pénzügyminiszter, hol más ezt a dolgot újra meg újra bedobja. Mit csinált ebben az ügyben a kormány? Időről időre újra felvetik ezt a kérdést, de nem állnak meg a retorikánál, hanem a miniszterelnök nem nevez ki alelnököket a je gybankba, amivel egy, a maga módján lehetetlen helyzetet idéz elő, túl azon, hogy megalázza a jegybank vezetőjét. Létrehoztak egy vizsgálóbizottságot, ami helyes, de ennek a vizsgálóbizottságnak a tevékenysége, nem függetlenül a háromhetes ülésezéstől, töb b mint egy fél éve húzódik, és nem jutott eredményhez, hiszen nem akarják, hogy eredménye legyen, mert az az eredmény minden bizonnyal megnyugtató lenne, legalábbis a mai jegybankvezetés felelősségét illetően. A Magyar Fejlesztési Bank, amely a kormány kéz ivezérelt bankja, nem vette át a tulajdonát a CW Banknak, és ezáltal olyan helyzetet hozott létre, hogy megint a Nemzeti Banknak lehessen szemrehányást tenni, hogy állítólag ők nem hajtják végre a kormány határozatát. Végül pedig, ez a legújabb trükk, a le gújabb játék, a pénzügyminiszter a bank közgyűlésén felelősségre vonja a bankvezetést, és ugyanakkor, ha jól értesültünk róla, megvonja a jegybank vezetőinek a jutalmát. (Varga Mihály felé fordulva:) Szégyenletes játék ez, államtitkár úr, ahogy most látom, hogy bólogat. Azért, hogy nem lett adóreform, a pénzügyminisztertől és az államtitkártól megvontáke a jutalmat? Azért, hogy nincs egészségügyi reform, megvontáke a jutalmat az egészségügyi és a pénzügyminisztertől? És folytathatnám a sort. Tisztelt Álla mtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Nemzeti Bank elnöke csak tiszteletet és megbecsülést érdemel a jelenlegi kormánytól, hiszen az, hogy önöknek ma mindarra módjuk van, minimálbéremeléstől családi támogatások emeléséig, annak a stabilizációnak kös zönhető, amelynek az egyik társszerzője Surányi György. Enélkül önök nem folytathatnák azt a politikát, amelyet az elmúlt két évben folytattak. De az, ahogy állandóan bizonytalanságot keltenek a jegybankelnök helyzete körül, nem neki árt elsősorban, hiszen az ő nemzetközi megbecsülését és hazai megbecsülését önök nem tudják megkérdőjelezni, ez a forintnak, a BUXindexnek, a magyar gazdaság hazai és nemzetközi megítélésének árt, és önök itt súlyos gazdasági károkat okoznak ennek az országnak. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : A kormány nevében Varga Mihály államtitkár úr kíván válaszolni a napirend utáni felszólalásra. VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Napirend előtti hozzászólásként már válaszoltam az ön frakcióvezetőjének erre a felvetésre, de engedje meg, hogy megismételjek néhány dolgot. A Magyar Nemzeti Bank mérlegfőösszegét tekintve: áprilisban meghaladta a 6200 milliárd forintot. Azt gondolom, hogy annak a tételnek, amelyről ma vitatkozunk, a monetáris politika szempontjából nincs igazából kitüntetett jelentősége. (Bauer Tamás közbeszól.) Türelem, képviselő úr, engedje meg, hogy befejezzem, és akkor hátha a közbevetett kérdésére vagy hozzászólására is tudok majd válaszolni. Tehát én azt gondolom, hogy érdemi gazdaságpolitikai kérdésekben nincs vita a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank között - mint a monetáris politikáért felelős hatóság és a kormányzat között. Ebben talán, azt gondolom, egyetértün k.