Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 22 (141. szám) - A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
2815 Ahogy már korábbi hozzászólásokban elhangzott, 1997ben került módosításra az az alapkonstrukció, amelynek a lényege az volt, hog y a kerületek egyetértési joggal, amely gyakorlatilag a vétójog megfelelője, bírtak ezekkel a helyiadóbevezetésekkel kapcsolatban. Jól tudjuk, hogy többfajta helyi adó van a jelenleg hatályos önkormányzati szabályozásban. Az, hogy emögött milyen politikai elképzelések húzódtak meg, szintén elhangzott a korábbiak során. Egyébként, mint önkormányzati területen hosszú évek óta dolgozó tisztviselő, el tudom mondani, hogy egyedülálló ez a szabályozás, ami jelenleg hatályban van, hiszen fogalmilag is az önkormán yzatisággal ütköző konstrukció az, hogy egy önkormányzat területére más önkormányzat döntése alapján lehessen adót kivetni és beszedni ennek az alaprendeletnek az alapján. Tehát mindenképpen aggályos a jelenlegi szabályozás. Hogy ez konfliktusokat jelent é s ez a törvényhozás elé kerül - utalva a gazdasági bizottsági kisebbségi véleményre , egyáltalán nem meglepő. Nem ez az egyetlen eset, amikor valamely társadalmi, önkormányzati szinten vagy más vonatkozásban jelentkező konfliktussal a törvényhozás is kény telen vagy akár köteles is foglalkozni. Nyilvánvaló, hogy a jogrendszerben rejlő feszültségek feloldása is a törvényhozás feladatai közé tartozik. Ugyanis nem lehet kérdéses, hogy a főváros és a huszonhárom kerület egyenjogú vagy egyenjogúaknak kellene len niük, jogilag mindenképpen. Ebből az egyenjogúságból fakad az, hogy mint önkormányzati alapjoggal a saját vagyonnal, a saját bevételekkel való gazdálkodás joga is megilleti a kerületeket, míg jelenleg - ahogy már említették többen is, és ahogy én is említe ttem - a Fővárosi Önkormányzat van egy egyedülálló erőpozícióban. Ez abban nyilvánul meg, hogy gyakorlatilag a kerület a kerület lakosainak ellenére is ki tud vetni helyi adót, akkor is, ha a kerület nem akar adóztatni. A kedvezmények adását is centralizál ni lehet ebben a vonatkozásban, hiszen az adók nemcsak bevételi forrást jelentenek az önkormányzatok számára, hanem a helyi források felhasználásának a lehetőségét, a kedvezményeket, a kedvezmények megadását, egyfajta adópolitikát, ami a településpolitika integráns része. (20.20) Az adó szabályozórendszerén keresztül megvan a lehetőség a vállalkozások támogatására a szociális helyzet figyelembevételével, a települési prioritások támogatására, hogy egy példát kiemeljek, az idegenforgalmi adón keresztül a tur izmus támogatására vagy kevésbé támogatására és így tovább. Ez még egy adott település területén belül is rendkívül sokszínű helyzetet idézhet elő, a különféle társadalmi rétegek vonatkozásairól nem is beszélve. Tehát azt hiszem, mindenképpen célszerű az, hogy a helyi önkormányzat ezekben a kérdésekben döntő szerepkörbe kerülhessen, a gazdaságfejlesztés, az adópolitika, a kedvezmények helyi igényeknek megfelelő összeállítása területén, a helyi adórendelet megalkotása területén a helyi lakosság közvetett bel eszólási lehetőségét állítja vissza az előttünk lévő tervezet. Tisztelt Országgyűlés! Ami a gazdasági bizottság kisebbségi véleményében elhangzott, hogy a normaszöveg nem lenne egyértelmű, azt hiszem, a normaszöveg nyelvtani és logikai értelemben is teljes en egyértelmű és jól meghatározott. A megcélozni kívánt szabályozás visszaadja a kerületeknek azt a lehetőséget, amellyel korábban hét éven keresztül bírtak, és amely hasonló helyzetbe hozza őket - nem jobb helyzetbe, de hasonló helyzetbe , mint az ország többi több mint 3100 önkormányzatát, azt hiszem, olyan dolog, amit felvállalni nem aktuálpolitikai megfontolások alapján kell és szükséges, hanem az egész szabályozás elvi összhangjaira való tekintettel. Azt hiszem, az egész önkormányzati szabályozásra va ló tekintettel is ez mindenképpen célszerű és szükséges. Minderre tekintettel a frakciónk a javaslatot támogatja. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Bauer Tamás úr, az SZDSZ képviselője. BAUER TAMÁS (SZDSZ) :