Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 22 (141. szám) - A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
2816 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy rövid, de figyelemre méltó és nagy jelentőségű törvényjavaslatot tartunk a kezünkben. Tartalma, mint az előterjesztő maga is jelezte, egy korábbi állapot visszaállítása . Azt állította, hogy egy alkotmánysértő helyzetet kíván megszüntetni, azt a szerinte alkotmánysértő helyzetet, hogy a jelenlegi helyzet korlátozza a kerületi önkormányzatok bizonyos alapjogát, nevezetesen, hogy maguk vessenek ki adót. Ugye, jól értettem a z előterjesztő álláspontját. (Dr. Juharos Róbert igent int.) Nos, úgy tudom, hogy bizonyos adófajtákat a budapesti kerületek egy része kivet, másik része meg nem veti ki, tehát bizonyos adókivetési szabadsága a budapesti kerületeknek kétségtelenül van. Az a javaslat, amelyet az előterjesztő, Juharos képviselő úr benyújtott, ezzel szemben egy olyan fordított állapotot idézne elő, amely megszünteti a Fővárosi Önkormányzat adókivetési jogát. Hogyne, hiszen a javaslat szerint a Fővárosi Önkormányzatnak nincs ad ókivetési joga, hanem ezt az adókivetési jogát a Fővárosi Önkormányzatnak áthelyezi a kerületek többségéhez. Jelenleg Magyarországon az Országgyűlés többsége megállapíthat adót, és ezt a jogot senki nem vonhatja el az Országgyűlés többségétől, ezzel szembe n a Fővárosi Önkormányzat többsége, amennyiben az Országgyűlés elfogadja Juharos képviselő úr javaslatát, ezentúl nem vethet ki adót, hanem ez a döntés átkerül a kerületi önkormányzatok többségéhez. Ez van ide leírva. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Nem ez van!) Én elolvastam, és ezt olvastam ki belőle. Majd nyilván az előterjesztő el fogja mondani, hogy miért értem félre, amennyiben félreértem. Az, hogy a kerületi önkormányzatok többségének egyetértésével, ez azt jelenti, hogy ha nincs meg a kerületi ön kormányzatok többségének egyetértése, akkor nem teheti, a magyar nyelvben ez ezt jelenti. Ugyanúgy, mint ahogy a köztársasági elnököt ugyan a Kisgazdapárt jelölte, de ha a Fidesz egyetértését nem kapta volna meg, akkor nem jelölhetett volna az önök koalíci ós megállapodása szerint. Az önök koalíciós megállapodása az önök belügye, ezzel szemben egy törvényszöveg nem az önök belügye. Azt gondolom tehát, hogy ez a javaslat - amely azzal érvel, hogy a hatályos állapot a kerületi önkormányzatok önkormányzati alap jogait korlátozza - olyan megoldást keres a helyzetre, amely a Fővárosi Önkormányzat önkormányzati alapjogát kívánja korlátozni. Azt gondolom tehát, hogy ez a javaslat jogilag, jogalkotásilag legalábbis erősen problematikus. Azt állította a Fidesz vezérszó noka, Fazekas képviselő úr, hogy jelenleg nincs helyre téve a helyzet, majd most helyre teszik. Szerintem nem helyre teszik, hanem megint kibillentik a helyéből a szabályozást, és egy új, abszurd helyzetet hoznak létre, amikor az ország legnagyobb önkormán yzatától, a főváros önkormányzatától veszik el az egyik önkormányzati alapjogot. Azt állítja Fazekas képviselő úr, hogy a jelenlegi szabályozás egyedülálló azzal, hogy a kerületek felett vannak a fővárosnak bizonyos jogai. Azt gondolom, hogy ez valóban egy edülálló szabályozás, amely abból az egyedülálló helyzetből adódik, hogy a főváros területén kétszintű önkormányzatiság működik. Ugyanazok a polgárok egyszerre polgárai a kerületi önkormányzatoknak és a Fővárosi Önkormányzatnak is. Igaz? Gondolom, ebben eg yetértünk, hogy ez a sajátos helyzet van. Ez a sajátos helyzet mindenféle bonyodalmakat von maga után. Itt a törvényhozásnak két lehetősége van. Az egyik, hogy tudomásul veszi ezt a helyzetet, amely a főváros meg a kerületek létezéséből adódik, és akkor, m int ahogy ez az elmúlt tíz évben történt, megosztja a hatásköröket a két szint között. A másik lehetőség nyilvánvalóan a kétszintűség megszüntetése volna. Ennek két útja lenne: vagy az, hogy megszüntetjük a fővárost, mint olyat, és azt mondjuk, hogy itt 23 , egymástól független városka létezik. Ez az egyik lehetőség, ha valaki úgy gondolja, hogy racionális út, tegyen rá javaslatot, majd meglátjuk, hogy ezt elfogadjáke. A másik lehetőség a kerületek megszüntetése. Ha valaki úgy gondolja, hogy ez a racionális út, akkor először gondolja végig, hogy ki fogja megnyerni a következő fővárosi választást, mert, gondolom, ehhez igazítják majd döntésüket. Ha ezt jól eltalálta, akkor tehet egy ennek megfelelő javaslatot. Nyilván, ha úgy gondolják, hogy önök fogják megny erni, javasolni fogják a kerületek megszüntetését, ha úgy gondolják, hogy nem biztos, akkor meg nem fogják javasolni.