Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 2 (137. szám) - Kovács Kálmán (SZDSZ) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Egyenlő eséllyel a XXI. században" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter:
2339 ahol közintézmény is van, ott 2004ig legalább egy helyen ingyenes hozzáférési pontot kellene létrehozni. Minden közhivatalt be kellene kapcsolni az int ernetbe, hogy az elektronikus ügyintézés feltételei megteremtődjenek. 2001től az informatikai fejlesztéseket be kellene emelni az önkormányzati címzett és céltámogatások körébe. Az eszközök gyors elterjedése érdekében el kellene törölni az informatikai es zközök vámját és áfáját, és ki kellene dolgozni egy olyan támogatási rendszert, hogy egy alkalommal a gyermekeket nevelő családok, az informatikai tanfolyamot elvégző tanárok és a másodévre beiratkozott egyetemi hallgatók számítógépekhez jussanak. 2002ig legalább 150 határon túli magyar közoktatási intézményt kellene a magyar államtól interneteléréssel és számítástechnikai eszközökkel felruházni. Mindezek alapján kérdezem a miniszter úrtól, hogy az általam most csak részben ismertetett, de önhöz mind a 60 pontjában eljuttatott programmal egyetérte. Mely programokat kívánja ezekből az információs társadalomra való felkészülés érdekében a kormányprogramba beemelni, és ön szerint mi az oka annak, hogy a kormány (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az id őkeret leteltét.) eddigi, közel kétéves működése alatt lényegében (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) semmilyen előrelépés nem történt? Várom válaszát. Köszönöm. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Az interpelláci óra Katona Kálmán miniszter úr válaszol. KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr három kérdés ürügyén teremtett lehetőséget magának és pártjának arra, hogy perceken keresztül ismertesse a jóindulattal is csak óhajgyűjteménynek nevezhető 51 pontos kívánságlistáját. Ugyanis a képviselő úr elküldte mind az 51 pontot. Ez a lista oly mértékben nélkülöz minden realitást, a megvalósíthatósággal kapcsolatban felvethető minden, legaláb b minimális szinten elvárható konkrétumot, hogy azt programnak nevezni igen nagy bátorság; ezermilliárdos nagyságrendű feladatot adna. Ebben az anyagban 51szer szerepel a "kell" szó - a liberális párt anyagában , és 51 alkalommal kívá nja parancsokkal korlátozni azt az informatikát, amelynek lényege maga a szabadság. Mondhatjuk tehát úgy is, hogy 51 pontos párthatározattal kívánja gátak közé terelni azt, ami onnan úgyis kitörne. A feltett kérdések jelentős része természetesen napirenden van, dolgozik a kormány ezeken. Azzal messzemenően egyetértek, hogy Magyarországnak időben fel kell készülnie az információs társadalom kiépítésére, és az informatika fejlődéséből adódó előnyök minél teljesebb kihasználására. Lisszabonban a napokban Tudás és információs társadalom címmel miniszteri konferencia zajlott. Itt határozták el azt, hogy az Unió országai az Egyesült Államokkal szembeni lemaradásuk ledolgozására milyen programot kell hogy elkészítsenek. Természetesen ehhez mi is csatlakozunk. Néhán y címszavat azért elmondanék abból a "lényegében nem történt semmiből", ami történt. Az egységes hírközlési törvény - amely az informatika kérdéseit is kezeli - tervezete elkészült, ezt biztos tudja a képviselő úr, és egyeztetés alatt áll. Az alapelveit, a téziseket a kormány már elfogadta, és maga a kodifikáció van folyamatban. (16.50) Az elektronikus aláírásról, szabályozásának az alapelveiről alig két héttel az uniós irányelvek megjelenését követően... - elkészült a tárca, és tárcaegyeztetésen van ez az anyag is. Tehát elektronikus aláírás ügyben az első néhány között leszünk Európában, ha a normál ügymenet szerint halad tovább. És miért ne haladna? A nemzeti információs infrastruktúrafejlesztési program keretében Európában is példamutató módon nagy sebe sségű, 155 megabyteos kapcsolat létesült külfölddel és az ország összes elosztóállomásával.