Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 2 (137. szám) - T. Asztalos Ildikó (SZDSZ) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Miért nincs gyorsított eljárás a földhivatalokban a jelzálogjog bejegyzésére?" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
2340 Az államigazgatásban a gyorsabb, áttekinthetőbb ügyintézés érdekében megkezdődött az irat- és adatkezelés modernizálása. Az elmúlt két év alatt kétszeresére nőtt a SulinetÍrisz rendszerbe bekötött iskolák száma, és nagyon jelentős tartalmi előrelépésekre is sor került. Azt gondolom, hogy a képviselő úr ezt is tudja, csak nyilván nem jutott eszébe, amikor kérdezett. Mára minden középiskolában és nagyobb általános is kolában van internetes végpont, ami azt jelenti, hogy nem kerül ki az iskolákból alapismeretek nélkül növendék. Az egyetemeken, főiskolákon központi irányítás nélkül is újabb és újabb informatikai karok és képzések alakulnak. Lépéseinket természetesen a le hetőségeinkkel kell összehangolni. Eddig is megtettük, amit az uniós követelmények kívánnak, és ezután is megtesszük, természetesen a jogalkotásban is figyelembe vesszük folyamatosan az informatika újabb és újabb felmerülő feltételeit. Az önök által elkész ített 51 pontos anyagból persze mindent használni fogunk, ami hasznosítható (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , de vissza kell a valóság talajára tenni ezeket, s a szabályozás eszközeivel kívánjuk elsősorban támogatni az info rmatika fejlődését. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae a miniszteri választ. KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ) : Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Azt gondolom, hogy az inform ációs társadalom és a XXI. század tudásalapú társadalmának felépítése legalább annyira közérdek és hatpárti közérdek, mint, mondjuk, a magyar külpolitika egységes szemlélete. Ezért én még egyszer tisztelettel javasolom, hogy ezt az 51 pontot végigolvasva n e 51 gátat, hanem 51 katalizátort olvasson ki ebből a szövegből. Nem szégyen egy szabadságot szerető, versenyszerető országban - mint mondjuk NagyBritanniában - 100 font sterling támogatást adni mindazoknak a havi adójukból, akik az elektronikus eszközt h asználják, és nem használnak már papírt. Mert lehet bizony, a költség és a haszon oldalán az ország is jobban jár, és a versenyképesség is javul. Tehát én azt gondolom, hogy ezek a javaslatok nem légből kapottak, végig kellene gondolni, olyan tapasztalatok at tükröznek, amit most már nagyon sok ország kezd egyenként összeszedni. Ezért én nem fogadom el az ön válaszát, mert gátat lát ebben a javaslatban. Kérem, lásson benne katalizátorokat! Köszönöm. (Szórványos taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : A képviselő úr nem fogadta el a miniszteri választ. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a miniszteri választ 163 igen szavazattal, 83 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadt a. Tisztelt Országgyűlés! Még egy interpellációra jut idő, után fél órában kérdésekre kerül sor. Aztán következik majd a legfőbb ügyész megválasztása. T. Asztalos Ildikó (SZDSZ) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési mini szterhez - "Miért nincs gyorsított eljárás a földhivatalokban a jelzálogjog bejegyzésére?" címmel ELNÖK (Gyimóthy Géza) :